A Hymnusz-pályázat első díját elnyert Erkel-művet – a dicsért hat másik pályaművel együtt – 1844. július 2-án, a Nemzeti Színházban adták elő első alkalommal. Ezt követő felhangzásai szinte mindig valamilyen kivételes alkalomhoz kötődtek, így a Hymnusz egyszerre válhatott szakrális és nemzeti jelképpé a magyarok számára.

A nagyközönség 1844. augusztus 10-én, a gróf Széchenyi Istvánról elnevezett gőzös ünnepélyes avatásán, az Óbudai Hajógyárban hallhatta először nyilvánosan a Hymnuszt, és a beszámolók szerint nagyban hozzájárult az esemény emelkedett hangulatához. 1844. augusztus 15-én (Nagyboldogasszony napján) zajlott le a Pesti Polgári Őrhad zászlószentelése Rákos mezején. Ekkor hangzott el először egyházi szertartás keretében, olyan nemzeti és asszisztenciális jelenléttel, amelyre a császári rendőrség is felfigyelt.

Az 1840-es évek végétől egyre inkább a nemzeti függetlenség egyik szimbólumává vált a Hymnusz. 1848. március 15-én a pesti Nemzeti Színház előadását megszakítva – a Rákóczi-indulóval és Szózattal együtt – énekelte el a hallgatóság, miközben a zenekart maga Erkel vezényelte. 1849. április 24-én, a császáriak Pestről való kivonulása alkalmából „ének és szavalati egyveleg”-et hirdettek meg, melynek alkalmából a Rákóczi-induló és Hymnusz egymás után hangzott el. A szabadságharc leverését követően a császári himnusszal szemben (Gotterhalte) Erkel műve szinte dacos ellenállásként jelent meg.

1850-ben a Hymnuszt a zeneszerző három alkalommal is vezényelte, ebből kétszer jótékonysági hangversenyen (a pesti árvaház, illetve a fölégetett Losonc város javára). Ugyanebben az évben a Ferenc József születésnapja alkalmából eljátszott Gotterhaltéba belepisszegett a magyar közönség – a rendőri intézkedést követően két hétre bezárták a Nemzeti Színház karzatát. 1865-ben, az országgyűlés újranyitásakor, az uralkodó bevonulását kísérő Hymnusz elhangzása már az enyhülés ígéretét hordozta.

A Hymnusz eközben a kiemelkedő nemzeti személyiségek tiszteletére rendezett megemlékezések és egyéb jelentős események elmaradhatatlan részévé vált, többek között: Kölcsey-síremlékavatás (1856), Kazinczy Ferenc születésének 100. évfordulója (1859), gróf Széchenyi István temetése (1860), Kossuth Lajos temetése (1894), II. Rákóczi Ferenc és Thököly Imre hamvainak hazahozatala (1906). 1898-ban, a március 15-i események félévszázados évfordulóján szintén meghatározó jelentőségű volt a mű eléneklése.

A 20. században a Hymnusz egyre inkább előtérbe került, éneklése napjainkig a nemzeti emlékezés és reprezentáció alapeleme. 1923-ban Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 50. évfordulója alkalmából bemutatásra került Dohnányi Ernő Ünnepi nyitánya is, amelyben a szerző többek közt a Hymnusz témáját használta fel. Az 1956-os forradalom és szabadságharc során a Kölcsey-költemény megzenésítése más zeneművekkel együtt a vágyott szabadság szimbólumává vált. 1989. október 23-ától a Magyar Köztársaság himnusza hivatalosan is: „Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”

A nevezetes megszólalások

1844 A pályamű július 2-i, Nemzeti színházi bemutatóját követően még ugyanabban az évben elhangzik a Hymnusz nyilvános ünnepségen az Óbudai Hajógyárban a Széchenyi-gőzös vízrebocsátásánál, illetve pár nappal utána egyházi ünnepségen is, a Pesti Polgári Őrhad zászlószentelésén. Szintén 1844-ben jelenik meg a Hymnusz kottája Pesten, Wagner József kiadónál.

1848/49 1848. március 15-én a pesti Nemzeti Színházban Katona József Bánk bánját adták elő. Az előadáson elhangzott az Erkel Ferenc által megzenésített Hymnusz is. A dallam egyre népszerűbbé vált, a forradalom ideje alatt országszerte gyakran megszólalt, általában a Rákóczi-indulóval és a Szózattal együtt.

1856 1856. május 18-án felavatták Kölcsey Ferenc síremlékét Szatmárcsekén, ahol a pataki református iskola énekkara a Hymnusz éneklésével kezdte az ünnepséget. Az avatást követő esti ünnepségen cigányzenekar játszott, a Kölcseyt ábrázoló képet pedig babérkoszorúval vették körül.

1859 A nyelvújító Kazinczy Ferenc születésének 100. évfordulóját országszerte megünnepelték. Kecskeméten és Dobsinán az emlékünnepélyt a Kölcsey-költemény megzenésítésének eléneklésével kezdték a helyi dalárdák, Pápán pedig a szavalatok, beszédek és zeneművek előadását a Hymnusszal zárták.

1860 Gróf Széchenyi István halálának megemlékezésére csaknem 80 000 ember gyűlt össze. Mozart Requeimjét adták elő a belvárosi plébániatemplomban, a tömeg pedig a Hymnuszt és a Szózatot énekelte.

1865 1865. december 14-én az országgyűlés megnyitása alkalmából az ünnepi mise után a Hymnusz hangjaira vonult be I. Ferenc József a trónterembe.

1894 Kossuth Lajos ravatalánál a Nemzeti Múzeumban a budai dalárda énekelte a Hymnuszt, ami a temetési menetben is többször elhangzott a Szózattal együtt.

1906 II. Rákóczi Ferenc és Thököly Imre hamvainak hazahozatalakor legtöbbször a Hymnuszt énekelték.

1956 1956-os forradalom és szabadságharc során a Hymnusz, a Szózat, a Boldogasszony anyánk és Beethoven Egmont-nyitánya a szabadság szimbólumaivá váltak.

1989 A Kádár-korszak állami rendezvényein és az iskolai ünnepségeken a Hymnusz többnyire csak a szovjet himnusszal és/vagy az Internacionáléval együtt hangozhatott el. 1989. október 23-ától törvény mondja ki, hogy „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.”

„Szent lelkesedés rezgé át a hallgatóságot, az erősmellű férfi és csengő hangú énekesnők’ minden szavára, melly erélyezve az érczhangszerek’ teljes harmóniája által, valóságos nemzeti hymnuszszá magasult.” – Honderü, 1844. augusztus 17.

Korabeli források

Impresszum
© MTA BTK ZTI, Magyar Zenetörténeti Osztály, 2019.