Végvári Rezső 1931 július 26-án született Budapesten. Koreográfusi oklevelet a Színház- és Filmművészeti Főiskolán szerzett, zeneszerzést a Bartók Konzervatóriumban Major Ervinnél tanult. Működött a Vasas Művészegyüttestánckarvezetőjeként, a Duna Művészegyüttes zenekarvezetőjeként, a 100 Tagú Cigányzenekar zeneigazgatójaként. 1969-től kezdve húsz éven át vett részt a Magyar Rádió népzenei műsorainak szerkesztésében. Számos hangfelvételt készített hagyományőrző előadókkal, ismeretterjesztő előadásokat tartott, népdalfeldolgozásai neves énekes előadóművészek tolmácsolásában váltak népszerűvé. Első népzenegyűjtő útja 1952-ben, Kodály Zoltán biztatására, a karancsalji falvakba vezetett, Sárosi Bálint és Avasi Béla társaságában; kapcsolata az MTA Népzenekutató Csoportjával a továbbiakban szorosnak és termékenynek bizonyult. Az MTA-BTK Zenetudományi Intézet Népzenei és Néptánc Archívumában az 1958–1990 közti időszakból huszonkét hangszalag őrzi a mai Magyarország és Erdély 32 településén, továbbá a Tolnába áttelepített moldvai csángók és bukovinai székelyek körében gyűjtött értékes, vokális és hangszeres népzenei felvételeit. A Dunapatajról és környékéről való gyűjtéseiből százhetven dalt tartalmazó daloskönyv-tervezetét közlésre előkészítve bízta nemrégiben Intézetünkre. A kötet várhatóan a jövő év tavaszán megjelenik.

Bianca Ţiplea Temeş, musicologist from Cluj-Napoca and researcher of the lifework of György Kurtág and György Ligeti, passed away one day after her 54th birthday, on 22 November 2023. She studied musicology at the Gh. Dima Academy of Music in Cluj and earned her PhD in Musicology from the National University of Music in Bucharest. With the support of major scholarships, she studied and conducted research in Madrid, Cambridge, Berlin, and in the collections of the Paul Sacher Foundation in Basel. In addition to teaching music theory at the Cluj Academy of Music, she was program manager of the Transylvania State Philharmonic for many years. Since 2016, she had organized the biennial programs of the Cluj Ligeti Festival (A Tribute to György Ligeti in his Native Transylvania), of which she was founding director: in addition to major concerts, she organized in the framework of the festival musicological conferences on the oeuvre of György Ligeti and his contemporaries. The conference papers were published in a series of books edited by her, which have become a key part of the literature on Ligeti. As a Romanian musicologist from Cluj-Napoca, she played a decisive role in the revival of Hungarian-Romanian musical relations. She gave several lectures at conferences organized by the Institute for Musicology RCH and maintained friendly relations with several staff members of the Institute. Her enthusiasm, openness, impartiality as well as her commitment and desire to build on the works of Ligeti and Kurtág will remain an example for both present-day and future generations of musicologists. We will preserve her memory.

S-a stins din viaţă Bianca Țiplea Temeș

La numai o zi după ce a împlinit 54 de ani, în data de 22 noiembrie 2023, s-a stins din viață Bianca Țiplea Temeș, muzicolog din Cluj-Napoca, cercetător al operei lui György Kurtág și György Ligeti. A absolvit secția de muzicologie a Academiei de Muzică Gh. Dima din Cluj-Napoca și a obținut titlul de doctor în muzicologie la Universitatea Națională de Muzică din București. A avut posibilitatea de a studia și cerceta cu sprijinul unor burse importante la Madrid, Cambridge, Berlin precum și la colecțiile Fundației Paul Sacher din Basel. Timp de mai mulți ani a predat teoria muzicii la Academia de Muzică din Cluj și a fost director de programe al Filarmonicii de Stat Transilvania. Pe baza experienţelor acumulate acolo a organizat din 2016 în calitate de director-fondator programele Festivalului Ligeti de la Cluj (Omagiu lui György Ligeti în Transilvania natală): pe lângă numeroase concerte semnificative, a organizat în cadrul festivalului conferințe bienale de muzicologie despre opera lui György Ligeti și a contemporanilor săi. Studiile prezentate la aceste conferințe au fost publicate într-o serie de cărți pe care le-a editat, şi care au devenit o parte esențială a literaturii despre Ligeti. În calitate de muzicolog român din Cluj-Napoca, a jucat un rol decisiv în intensificarea relațiilor muzicale româno-maghiare. A ținut mai multe prelegeri la conferințe organizate de Institutul de Muzicologie din Budapesta și a întreținut relații de prietenie cu mai mulți colegi de la Institutul nostru. Entuziasmul, deschiderea, imparțialitatea, angajamentul ei față de lucrările lui Ligeti și Kurtág precum și dorința sa de a le valorifica vor rămâne un exemplu pentru generaţii de muzicologi din prezent şi din viitor. Îi vom păstra amintirea.

54. születésnapja után egy nappal, 2023. november 22-én elhunyt Bianca Ţiplea Temeş kolozsvári zenetörténész, Kurtág György és Ligeti György életművének kutatója. Zenetudományi tanulmányait a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémián végezte, PhD-fokozatát a bukaresti Nemzeti Zenei Egyetemen szerezte meg. Jelentős ösztöndíjak támogatásával tanulhatott és kutathatott Madridban, Cambridge-ben, Berlinben és a bázeli Paul Sacher Alapítvány gyűjteményeiben. Amellett, hogy zeneelméletet tanított a kolozsvári Zeneakadémián, sok éven át a Kolozsvári Filharmóniai Társaság programmenedzsere volt. Itt szerzett tapasztalataira építve 2016 óta szervezte az általa alapított kolozsvári Ligeti-fesztivál (A Tribute to György Ligeti in his Native Transylvania) kétévente megrendezett programjait: a nagyszabású hangversenyek mellett a fesztivál keretében éves rendszerességgel zenetudományi konferenciákat is szervezett Ligeti György és kortársai életművéről. A konferenciaelőadások az általa szerkesztett, mára a Ligetiről szóló irodalom meghatározó jelentőségűvé vált könyvsorozatában jelentek meg. Kolozsvári román zenetudósként meghatározó szerepet játszott a magyar-román zenei kapcsolatok felvirágoztatásában. Több alkalommal is tartott előadást a BTK Zenetudományi Intézete által szervezett konferenciákon, és baráti viszonyt ápolt az Intézet több munkatársával. Lelkesedése, nyitottsága, elfogulatlansága, Ligeti és Kurtág életműve melletti elkötelezettsége és építeni akarása példaszerű a jelen és a jövő zenetudós-nemzedékei számára. Emlékét megőrizzük.

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek – KÓTA Művészeti Bizottságának egykori elnöke május 6-án hunyt el.

Gerenday Ágnes, a Budapesti Lantos Kórus (korábban: Budapesti Ifjúsági Kórus) művészeti vezetője 1976-ban végezte tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán többek között Gaál Margit, Vásárhelyi Zoltán, Maklári József, Ónody Márta, Szőnyi Erzsébet, Nagy Olivér és Szokolay Sándor növendékeként. 

Az Akadémia elvégzése után egy évig az MTA Zenetudományi Intézet Népzenekutató csoportjában dolgozott Sárosi Bálint és Vikár László irányításával, majd a Zsámbéki Tanítóképző Főiskolán tanított öt évig zeneelméletet, zenetörténetet, karvezetést és tantárgy-pedagógiát. 10 évig tanított a Budapesti Tanítóképző Főiskola esti és levelező tagozatán.

Külsős zenei szerkesztőként 28 éven át közreműködött a Kossuth és a Bartók Rádió számos zenei és irodalmi műsorának létrehozatalában, munkatársa volt a Calypso Rádiónak és rövid ideig az Egri Katolikus Rádiónak.

1983-tól 2016-ig a mindenkori kulturális minisztérium Művészeti Főosztályán dolgozott a hivatásos zenei élet referenseként. Ezért a munkájáért szakmai tanácsadói címet kapott, majd elnyerte a Magyary Zoltán díjat.

Számos kórusnál töltött be zongorakísérői és helyettes karnagyi szerepet – Ganz Kapcsolók és Készülékek Gyára Új Világ Férfikara, Volánbusz Liszt Ferenc Férfikar, Solymári Férfikar, Láng-Acélhang Férfikar. Ez utóbbi vezetését 2009-től vette át édesapjától, Gerenday Endrétől.

A Budapest Ifjúsági Kórusban végzett szakmai tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Forrás: Papageno

Fájó szívvel értesültünk a Bartók Archívum egykori szeretett munkatársa 2021. július 2-án bekövetkezett haláláról. A franciául, angolul, németül kiválóan beszélő, író Gombocz Adrienne idegen nyelvű levelezőként előbb a Bartók Archívum igazgatója, Szabolcsi Bence, majd a szorosabb értelemben vett Bartók-gyűjteményt kezelő, belga származású Denijs Dille, végül Somfai László titkáraként dolgozott. Számos fontos tudományos kiadvány, elsősorban a Demény János által szerkesztett Bartók Béla levelei, majd az ifj. Bartók Béla által közreadott Bartók Béla Családi levelei és Apám életének krónikájakötetek kéziratainak gondozásában nyújtott nélkülözhetetlen segítséget. Bartók életének, kapcsolatainak, levelezésének, kézírásának egyik legjobb ismerője volt. Bár sokáig elsősorban a háttérben maradva segítette alapvető tudományos publikációk létrejöttét, végül több, dokumentumokat feldolgozó, értékes életrajzi tanulmányt is közölt. Ehhez több külföldi tanulmányutat tett könyvtárak, levéltárak mélyén rejlő fontos, addig ismeretlen forrásokat tárva fel, hiánypótló másolatokkal gazdagítva az Archívum gyűjteményét. Bartók román kolindákról írt könyvének kiadástörténetét, zeneműkiadókkal való kapcsolatát, az osztrák jogvédő társaság iratait, a ritka alkalmakat, amikor a zeneszerző karmesterként lépett vagy léphetett volna fel, élményszerűen megformált, gondosan adatolt dolgozatokban tárgyalta. Több fontos első levélközlésben működött közre, így többek között Somfai Lászlóval Bartók Michel Dimitri Calvocoressinek írt fontos francia és német leveleit gondozta. Kiemelkedően jelentős volt együttműködése a kiváló ausztrál–angol Bartók-kutató Malcolm Gilliesszel, akinek meghívására fél évet Ausztráliában tölthetett, ahol közösen dolgoztak a Béla Bartók Letters: The Musical Mind köteten; ehhez többek között Bartóknak a bécsi Universal Editionhoz írott leveleiből készült válogatást fordította angolra. Franciaországban is rendezett kiállítást Bartókról. De kiadványoktól és rendezvényektől függetlenül is központi szerepet játszott a Bartók-kutatás mindennapjaiban, s ő volt az Archívum gyakori külföldi látogatóinak, vendégkutatóknak és diákoknak legfőbb segítője. Rendszeresen látta vendégül a külföldi látogatókat az Archívum munkatársaival együtt, a munkahelyétől néhány percnyi sétára található otthonában, ahol vendégszeretetét, hangulat- és társaságteremtő képességét, olykor csipkelődéstől sem mentes humorát és konyhaművészetét egyaránt élvezhettük. Miután 70 évesen saját kezdeményezésére nyugdíjba vonult, nem szakadt meg kapcsolata az intézménnyel és munkatársaival. Nemcsak rendezvényeinket látogatta, hanem több vállalkozásba is még aktívan bekapcsolódott. Jegyzéket készített Pásztory Ditta hagyatékának újabban beérkezett dokumentumairól. Kedves emlékeket írt meg a Somfai László 70. születésnapjára összeállított angol nyelvű emlékkönyv számára, s még az Archívum alapításának 50. évfordulóján, 2011 júliusában – épp egy évtizede – a nemzetközi konferencia résztvevői számára előadásban idézte föl e mindannyiunknak fontos intézmény múltját. Gombocz Adrienne nyugdíjba vonulásáig közel negyven évet dolgozott a Bartók Archívumban. Kedves, szellemes, művelt és mélyen emberséges lényének emlékét hálával és szeretettel őrizzük.

Vikárius László

Kárpáti János (1932) a Zenetudományi Tanszak első, legendás osztályának volt tagja: tanulmányait többek között Szabolcsi Bence, Bartha Dénes és Bárdos Lajos irányította, diplomáját 1956-ban szerezte meg. Pályája kezdetén kismonográfiákat írt Domenico Scarlattiról és Arnold Schönbergről (1959, 1963), ám tudományos munkásságának fókuszába mégis  Bartók Béla zenéje került: a komponista vonósnégyeseiről, illetve kamarazenéjéről szóló monográfiáit mindmáig a Bartók-kutatás alapműveiként tartják számon (1967, 1976), ezek angol (1975, 1994), illetve japán (1998) nyelvű kiadása számottevő nemzetközi visszhangot is kiváltott. A Bartók-kutatáson belül igen jelentős eredményeket mondhatott magáénak Bartók és az arab népzene vizsgálata terén is. Szerkesztője volt a részben a Zenetudományi Intézet kiadványaként megjelent Bartók és az arab népzene című CD-ROM-nak. Másik meghatározó tudományos szakterülete a Kelet zenéje, melyről két magyar nyelvű monográfiát is publikált (1981, 1998), e kötetek előkészítéseként lehetősége nyílt arra, hogy Marokkóban és Japánban kutasson. Az Élet és Irodalom, valamint a Magyar Zene recenzenseként másfél évtizedig szemlézte a kortárs magyar zene legújabb termését. E tevékenységének részeként kezdett behatóan foglalkozni Szőllősy András művészetével, amelyről két kötete is napvilágot látott (1999, 2005). A Zeneakadémia könyvtárának vezetőjeként aktívan közreműködött a RIPM tevékenységében, feldolgozva a 19. századi magyar zenei folyóiratokat. 1998-tól 2006-ig a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság elnöke volt. Ő kezdeményezte és rendezte a Társaság eddigi legjelentősebb projektjét 2001-ben, a teljes magyar zenetörténetet bemutató Symphonia Hungarorum kiállítást, amelynek nyomán szerkesztésében megjelent a Képes magyar zenetörténet című kiadvány. 1980 és 1986 között alelnöke volt az International Association of Music Libraries-nek. 1971-ben Erkel Ferenc-díjban, 1991-ben a Magyar Alkotóművészek Egyesülete nagydíjában, 2005-ben Széchenyi-díjban részesült, és elnyerte az Amerikai Liszt Társaság „Award for Excellence” érmét (1996). 2005-ben neki ítélték az MTA Eötvös József-koszorúját. Utolsó nagyobb terjedelmű munkája, Mozart leveleinek válogatott kiadása, 2017-ben jelent meg. A Zeneakadémia könyvtárának vezetőjeként, valamint a Zenetudományi és Zenekritikai Társaság elnökeként folyamatos kapcsolatot ápolt a Zenetudományi Intézettel, az Intézet szakmai tevékenységét szakértőként tanácsokkal támogatta. Figyelmére, segítőkészségére mindig számíthattunk, ha problémáinkkal hozzá fordultunk. Személyében a Zenetudományi Intézet munkatársai nemcsak egy kiváló tudóst, de egy kedves, megértő barátot is gyászolnak.

Almási István, a 19. század jeles dalgyűjtőjének, Almási Sámuelnek dédunokája, 1934-ben született Kolozsváron, s ugyanott érettségizett 1951-ben. A Kolozsvári Zeneakadémia hallgatójaként csatlakozott a Jagamas János vezette népzenei terepkutatásokhoz. Érdeklődése homlokterébe hamarosan a népzenei hagyomány kutatása került, amely mellett egy egész életre elkötelezte magát. Miután 1956-ban zenetanári és karvezetői oklevelet szerzett, egészen nyugdíjazásáig a Román Akadémia Kolozsvári Folklór Intézetének tudományos kutatójaként tevékenykedett. Gyűjtéseinek egyik célja az úgynevezett „fehér foltok”, a népzenei szempontból ismeretlen vagy kevéssé ismert területek feltárása volt (Érmellék, Szilágyság, Lápos mente, Aranyosszék, Kis-Küküllő – Maros köze, Nyárád mente, Homoród mente, Háromszék). Többezer énekes és hangszeres dallamot gyűjtött, s azok nagyrészéről lejegyzést is készített.

Fontos szerepet játszott Seprődi János népzenei hagyatékának közreadásában (1974). Számos idevágó témájú publikációja mellett kutatástörténeti érdeklődését tükrözi 1989-ben megvédett doktori disszertációjának címe: Az erdélyi magyar népzenekutatás kezdeti korszaka (1920-ig).  Kiemelkedő jelentőségű a Szilágysági magyar népzene című monográfiája (1979). Ugyancsak hiánypótló munka a Iosif Herțeával készített 245 népi táncdallam című gyűjtemény. Számos témakört felölelő tudományos közleményeiből két gyűjteményes kötetben jelent meg válogatás az utóbbi években: A népzene jegyében (2009), „Most jöttem Erdélyből” (2019).

Számos tudományos, közművelődési és oktatási fórumokon tartott előadásokat magyar, román, német és angol nyelven. Nyelvtudását szaktanulmányok többirányú fordításával is kamatoztatta, hozzájárulva ezzel a román, magyar és német nyelvű szakirodalmak átjárhatóságához. A rendszerváltás utáni években előadásokat tartott kolozsvári, marosvásárhelyi, nagyváradi egyetemeken, az ELTE Folklór Tanszékén és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén.

Munkásságának kényszerű megszakadása nagy veszteség a magyar népzenetudomány számára. Befejezetlen munkáinak folytatása, gyűjtéseinek közreadása a következő kutatógenerációk nemes feladata. Emlékét megőrizzük és továbbadjuk szellemi utódainknak.

Paksa Katalin 1971 óta, azaz fél évszázadon át tartozott az ELKH  BTK Zenetudományi Intézet és jogelődeinek aktív kutatói állományába.  A magyar népzenetudomány meghatározó jelentőségű képviselője volt, aki pályafutását Bálint Sándor és Vargyas Lajos mellett kezdte, és utóbbi hívta át a Néprajzi Múzeumból az MTA Népzenekutató Csoportjába 1971-ben. 1995–1998 között a Népzenei Osztály vezetője volt. 1988-ban A magyar népdal díszítése c. témájával a kandidátusi fokozatot, 2003-ban a Magyar népzenetörténet c. könyvével MTA doktora fokozatot szerzett. Munkássága felöleli a népzenetudomány minden területét: a népzenei gyűjtést, lejegyzést, rendszerezést, szomszéd- és rokonnépi összehasonlítást, monografikus vizsgálatot, népzenetörténeti kutatást, a hagyományos népi előadás- és díszítésmódot, a népzene és műzene kapcsolatának vizsgálatát. Mindezeken a területeken alapvető eredményekkel gazdagította tudományágát. Alakja, személyiségének kisugárzása meghatározó volt intézetünkben, mostantól már csak emlékét őrizhetjük. Amíg azonban kutatómunkájának otthona, a Zenetudományi Intézet létezik, ígérhetjük, hogy tudományos eredményeit ápoljuk, gondozzuk, és tudományos munkáit képességeinkhez és lehetőségeinkhez mérten folytatjuk. Nyugodjék békében!

Fájó szívvel értesültünk arról, hogy 2021. február 8-án 70 éves korában elhunyt a felvidéki magyarság egyik kiválósága, kulturális életének mindenese, Huszár László.

A pozsonyi Comenius Egyetem bölcsészdiplomájával, a budapesti ELTE további diplomájával a zsebében működött tanárként, majd a Csemadok munkatársa lett. Kiváló szervező képességgel, zenei tudással, sokféle érdeklődéssel megáldva neki köszönhetően jött létre Dunaszerdahelyen a Csemadok Művelődési Intézete, illetve utódintézménye, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, melynek 2007-től haláláig igazgatója, Népzenei Adattárának létrehozója, folyamatos fejlesztője volt.    

Működése alatt lelkiismeretes szervezőmunkájának köszönhetően dunaszerdahelyi és anyaországi magyar népzenekutatók részvételével nagyszabású népzenei gyűjtések folytak a szlovákiai magyarság körében (többek közt a Zobor vidéken Kodály Zoltán nyomában), keze alatt számos népzenei kötet jelent meg a Zenetudományi Intézet kutatóinak munkáit is beleértve, melyek szorosra fűzték a két intézmény együttműködését.

A jó gazda eszével és szívével mindig látta, mire van szükség, előre gondolt, amikor már 2001-ben magyarországi, romániai és szlovákiai magyar népzenekutatók részvételével konferenciát szervezett a magyar nyelvterület népzenéjéről, Bartók Béla emlékestet rendezett Nagymegyeren, magyar népzenekutató zsűritagok szakmai véleményére támaszkodva gondosan előkészítette a kétévente megrendezett szlovákiai magyar népzenei versenyeket. Az érdeklődőknek nyári táborokban tette lehetővé a népdalok, népi hangszerek tanulását és számos más formában szolgálta a népzenét, a magyarságot, melyért felelősséget érzett, melyért teljes szívvel, töretlen jókedvvel, fáradhatatlanul, szerényen dolgozott. 

Az Ág Tibor szlovákiai népzenekutató emlékére 2020 tavaszára meghirdetett, majd őszére áttett népdaléneklési versenyt a koronavírus járvány miatt már nem lehetett megtartani. Most az ő szervezetét is a vírus győzte le. Emlékét megőrizzük

Bartók Péter (1924. július 31. – 2020. december 7.)

Szomorúan hallottuk a hírt, hogy 2020. december 7-én Bartók Béla második fia, Bartók Péter 96 éves korában elhunyt.

      Túlzás nélkül állítható, hogy Bartók Péter egész életét édesapja életműve, szellemi hagyatéka ápolására tette fel. Édesanyja, Pásztory Ditta hazatelepülése után rendszeresen járt Magyarországra, s döntő szerepe volt abban, hogy Ditta újra kezdett zongorázni; ő szorgalmazta, illetve a legkorszerűbb technikai felszereléssel látta el, hogy otthon Bartók műveiből, illetve a Bartók repertoárján is szereplő néhány régebbi szerző darabjaiból felvételeket készíthessenek az ő előadásában. Hangmérnökként létrehozta a Bartók Records hanglemezvállalatot, mely 1949 és 1969 között művészileg kiemelkedően értékes felvételeket jelentetett meg, alapvetően Bartók és néhány kortársa zenéjét kívánva népszerűsíteni. Édesanyja halála (1982) után az 1980-as években, hosszas pereskedést követően, melyben maga képviselte saját ügyét, tudott csak apja amerikai hagyatékához hozzájutni. A birtokába került kéziratokról kezdettől mintaszerűen gondoskodott. Biztonságba helyezte őket, s egyik első dolga volt, hogy a zeneművek és a levelezés kéziratairól a New York-i Bartók Archives-ban készült fénymásolatok egy teljes sorozatát 1988-ban saját költségén juttassa el Budapestre, hogy az amerikai hagyatéktól mindaddig elvágott egyetlen nyilvános kutatóhelyen az ott folyó kutatásokat támogassa. Bartók írásainak kéziratmásolatait a Bartók Béla Írásai könyvsorozat előkészítését támogatandó küldte meg még a kompozíció-kéziratok előtt.

      Éveken át dolgozott a teljes kéziratanyag tökéletes minőségű, eredeti méretű hiteles színes másolatainak elkészítésén. Majd 2001-ben ebből is egy teljes sorozatot, mintegy 17 000 oldalnyi zenei és levélkézirat másolatát küldte el ugyancsak saját költségén Budapestre, s helyezte letétbe az MTA Bartók Archívumban, aminek köszönhetően vált a budapesti gyűjtemény immár a teljes életmű méltó forrásgyűjteményével rendelkező kutatóhelyévé.

      Édesapja zeneműveinek hibáktól mentes javított kiadását kezdeményezte a zeneszerző kiadóival (Editio Musica Budapest, Universal Edition Bécs, Boosey & Hawkes London) együttműködve. Utóbb saját kiadóját (Bartók Records and Publications) is felhasználta kiadatlan művek, illetve kézirat-hasonmások és további javított kottakiadások megjelentetésére. Maga szervezett ehhez egy közreadó-gárdát, s a munkában a legnagyobb odaadással vett részt maga is.

      A kéziratok alapján javított kiadásokat kezdeményezett és gondozott Bartók úttörő jelentőségű etnomuzikológiai műveiből is. Új kiadásban adta közre az A magyar népdal (The Hungarian Folk Song), valamint a török népdalgyűjtemény (Turkish Folk Music from Asia Minor) angol változatát. Támogatta a Magyar Népdalok: Egyetemes Gyűjteménynek a Bartók Archívum munkatársai által gondozott kiadványsorozata elindítását, mely az 1930-as években Bartók által rendezett és kiadásra előkészített addigi teljes magyar népdalkincs különösen becses történeti monumentumának tekinthető. Sokat tett a sokáig kiadatlan, illetve csak részlegesen kiadott nagy szlovák népzenei gyűjtemény magyarországi közreadásáért.

      Angolul írt visszaemlékezései (My Father, 2002, magyarul: Apám, 2004), melynek magyar kiadását szeretettel segítette, ritka értékes és őszinte emberi dokumentum, Bartók egyedülálló személyiségéről, emberi nagyságáról felbecsülhetetlen közvetlenségű élményt ad.

      Apja iránti odaadó szeretetének, egyúttal az ő megalkuvásmentes magatartásához híven sokáig ellenállt a magyar állam részéről többször fölmerült kezdeményezésnek, hogy Bartók hamvainak hazahozatalához hozzájáruljon. A rendszerváltás előhírnökének tekinthető, hogy bátyjával, ifj. Bartók Bélával egyetértésben, rendkívül gondos előkészítést követően 1988-ban – ismét saját költségükre – hozatták haza Bartók földi maradványait, hogy itt, hazájában kerüljenek végső nyugvóhelyre.

Vikárius lászló

a Bartók Archívum vezetője

Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy Dr. EŐSZE LÁSZLÓ Széchenyi-díjas zenetörténész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja 2020. augusztus 17-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Hamvasztás utáni búcsúztatását 2020. szeptember 30-án 10.00 órakor a Farkasréti temető Hóvirág utcai ravatalozójában tartjuk evangélikus szertartás szerint.

„Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog”

(Jn 11, 25)

Életéért hálát adnak, halálát siratják, emlékét szívükben őrzik: fia és lánya, menye és veje, unokái, dédunokái; Csekő Imre és családja, rokonai, barátai, kollégái, tisztelői.

Dr. Eősze Lászlót a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.

Táviratcím: Csekő, 1026 Budapest, Hollósy Simon utca 14.

2019. december 2-án otthonában váratlanul elhunyt Bónis Ferenc Széchenyi-díjas zenetörténész, a tudományok doktora, Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence egykori tanítványa, 87 éves korában. A magyar zenetudomány kiemelkedő alakja volt, aki jelentős szerzői, közreadói és szerkesztői életművet hagyott az utókorra a 19. századi magyar zenetörténet, Erkel és Mosonyi művészete, de mindenekelőtt Kodály és Bartók életműve vonatkozásában. A Magyar Kodály Társaság és az Erkel Ferenc Társaság elnöke volt. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Bizottságának, valamint a Magyar Muzsikus Fórum elnökségégének. 1950-től a Magyar Rádió lektor-gyakornoka, majd műsorszerkesztője, 1970-től rovatvezetője, 1993-tól szerkesztőség-vezetője, 1994–1996 között pedig vezető szerkesztője volt. 1961 és 1973 között a Magyar Tudományos Akadémia Bartók Archívuma, illetve későbbi nevén a Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa volt, 1972 és 1981 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola oktatójaként is működött. 1959-től szerkesztette a Magyar Zenetudomány köteteit, 1968-tól pedig a Magyar Zenetörténeti Tanulmányok című könyvsorozatot. 1977-től rendezte sajtó alá Szabolcsi Bence életműkiadását. Utolsó nagyszabású kiadványai Bartók, illetve Kodály ikonográfiájának összefoglaló munkái, valamint levelezésük kiemelkedően fontos dokumentum-együtteseinek közreadása (Bartók és Paul Sacher, Bartók és Annie Müller-Widmann, valamint Kodály és a bécsi Universal Edition levelezése).

Az MTA BTK Zenetudományi Intézet gyászolja nyugalmazott tudományos tanácsadóját, a Régi Zenetörténeti Osztály volt vezetőjét, Szendrei Jankát, a gregorián nemzetközi hírű és tekintélyű kutatóját, aki 2019. június 8-án távozott közülünk. Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!

A Régi Zenetörténeti Osztály nekrológja

Gyászjelentés

Megrendülten veszünk búcsút a 2018. február 14-én elhunyt Kallós Zoltán népzene- és néprajzkutatótól.

Pályája kezdetétől szoros szálak fűzték a Zenetudományi Intézethez: Martin Györggyel már az 1950-es évek végén megismerkedett, majd közös gyűjtőutak sorozata következett, amelyek révén a magyar népzene- és néptánckutatás által addig kevéssé ismert területek tárultak fel. Arra a 20. század közepére kialakult hiedelemre, hogy már nem lehet újabb népdaltípusokat gyűjteni, Kallós Zoltán gyűjtőmunkája alaposan rácáfolt. Kimagasló jelentőségű a tánckutatás számára nyújtott segítsége is, hiszen hatalmas terepismerettel rendelkezett, és az erdélyi falusi népélet szülöttjeként annak hagyományos világát belülről látta át, interetnikus viszonyrendszerével együtt. Hatalmas gyűjteményét kezdettől a Zenetudományi Intézetben helyezte el, s ez egyaránt szolgálta a hosszú távú, biztonságos és szakszerű megőrzést, valamint a tudományos feldolgozást. Munkássága azonban nemcsak a folklórtudományok számára fontos, hiszen ő volt a magyarországi és az erdélyi táncházmozgalom egyik fő támogatója is, aki évtizedeken át hiteles forrásanyaggal látta el a táncházasokat, s az immár egyetemi szintre emelkedett intézményes népzeneoktatásban is a tananyag jelentős részét az ő gyűjtései teszik ki. Hagyatéka megkerülhetetlen lesz az eljövendő kutatónemzedékek és a népzene előadói számára egyaránt.

Kallós Zoltántól február 17-én, szombaton 13 órától vesznek végső búcsút a válaszúti Kallós Kúrián, majd a kolozsvári Házsongárdi temetőben helyezik örök nyugalomra. Február 16-án, pénteken 21 órakor a Fonóban tartanak virrasztást emlékére.

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 89. évében, 2017. december 8-án elhunyt Albert Gábor, József Attila- és Kossuth-díjas író, aki 1964 és 1990 között vezette a  Zenetudományi Intézet könyvtári és dokumentációs osztályát .

Albert Gábor végső búcsúztatása 2018. január 4-én, csütörtökön 14:30-kor lesz a Farkasréti temetőben.

Gyászjelentés >

Megrendülten  tudatjuk, hogy Falvy Zoltán, az MTA  Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója, volt igazgatója életének 89. évében, 2017. június 15-én elhunyt.

Falvy Zoltán 1961-től segítette a Bartók Archívum létrehozását, ahol 1963-tól tudományos titkárként működött. 1968-ban megalapította a Zenetörténeti Múzeumot, majd Ujfalussy József igazgatása alatt az intézet igazgatóhelyettese volt. 1980–1998 igazgatta Zenetudományi Intézetet. Ebben az időszakban  költözött az intézet az Erdődy-Hatvany palotába, amelynek átépítését is irányította. Falvy Zoltán főként a középkori zenét kutatja: vizsgálta a budapesti könyvtárakban fennmaradt középkori kéziratokat, a magyarországi és európai gregorián összefüggéseit (Codex Albensis: Ein Antiphonar aus dem 12. Jahrhundert, 1963) és a trubadúrok hazai működését (Mediterranean Culture and Troubadour Music, 1986). Jelentős organológiai és zene-ikonográfiai tanulmányai is megjelentek.

Falvy Zoltán búcsúztatása 2017. július 25-én, kedden 14:30-kor lesz a Farkasréti temető ravatalozója előtti szabad térségen, a római katolikus egyház szertartása szerint.

> Gyászjelentés

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Vikár László, az MTA BTK Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos tanácsadója élete 88. évében, 2017. május 12-én elhunyt.

Vikár László a Zeneakadémia elvégzése után Kodály tudományos aspiránsaként folytatta tovább tanulmányait, majd 1960–1973 tudományos munkatárs és titkár volt az MTA Népzenekutató Csoportjában, illetve 1974-től MTA Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályán. 1977–1991 vezette a Népzenei Osztályt, 1981–1984 az intézet igazgatóhelyettese volt, majd 1991-től tudományos tanácsadó. 1970–2003 tanított a Zeneakadémián, 1997-től egyetemi tanárként. 1961-ben védte meg kandidátusi értekezését, 1989-ben nyerte el a zenetudományok doktora címet. Számos szakmai funkciója között 1975–1993 a Nemzetközi Kodály Társaság alelnöke, 1970–1995 az ICTM magyar nemzeti bizottságának ügyvezető elnöke volt. Munkássága elismeréseként 1976-ban Akadémiai Díjjal, 1977-ben Erkel-díjjal, 1995-ben Széchenyi-díjjal, 2011-ben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.

Kodály tanácsára kezdte meg a rokonnépek zenéjének kutatását, két évtized alatt a volt Szovjetunióban cseremisz, csuvas, votják, mordvin, baskir és tatár dallamok ezreit gyűjtötte össze és rendezte sajtó alá Bereczky Gábor nyelvész kollégájával együttműködve. Négy vaskos kötetben foglalták össze a kutatóutak eredményeit a dallamok pontos lejegyzésével: Cheremis Folksongs (1971), Chuvash Folksongs (1979), Votyak Folksongs (1989), Tatar Folksongs (1999). 1952-től több ezer magyar népdalt is gyűjtött Erdélyben, a Felvidéken és a Dunántúlon. Népdalgyűjtő útjainak tapasztalatait, eredményeit számtalan tanulmány és hanglemezkiadvány őrzi.

Vikár Lászlótól 2017. június 2-án, pénteken 15 órakor a Szent István Bazilikában (1051 Budapest, Szent István tér 1.) gyászmisén búcsúznak családja, barátai, tisztelői.

Gyászjelentés

Megrendülten veszünk búcsút Kiss Gábor tudományos főmunkatárstól, a Régi Zenetörténet Osztály vezetőjétől.

Kiss Gábor 1993-tól, zenetudományi tanulmányai végeztével lett a Zenetudományi Intézet munkatársa, a középkori egyszólamúság elkötelezett kutatója. Kandidátusi címét 1999-ben, a magyarországi ordináriumdallamok vizsgálatával szerezte meg, e dallamokat 2009-ben a Monumenta Monodica Medii Aevi rangos könyvsorozatában tette közzé. 1998 óta irányította a mikrofilmgyűjtemény digitalizálását, folyamatosan foglalkoztatta a számítógépes technológiának a kutatás szolgálatába állítása. 2012-ben kezdeményezte a GRADUALIA-projektet, amely a miseénekek nemzetközi összehasonlítását állította a kutatás középpontjába. Foglalkozott még a gregorián történeti kérdéseivel, a pálos rend liturgiájával, zeneelméleti kérdésekkel, számos nemzetközi rendezvényt szervezett, és 2006 óta szerkesztette a Zenetudományi Dolgozatok sorozatát.

Invenciózus, ugyanakkor a részletekre is aprólékosan ügyelő, a tudományos problémák gyökeréig hatoló kutatói alkata határozta meg pályáját, s tette szakterületének külföldön is elismert művelőjévé. Súlyos betegsége ellenére élete utolsó pillanatáig dolgozott. Elvesztése pótolhatatlan hiányt jelent a középkori zene hazai és nemzetközi kutatásában.

Kiss Gábor búcsúztatására 2017. február 23-án, csütörtökön, 15:30-kor kerül sor a Maglódi Öreg temetőben. Az urnaelhelyezést meglőzően, 14 órakor Ullmann Péter Ágoston O.Praem atya celebrál szentmisét a maglódi katolikus templomban (Maglód, Szent István tér 1.).

Fájdalommal értesültünk róla, hogy egykori kollégánk, dr. Szekeres Kálmánné Farkas Márta 2017. január 18-án elhunyt.

Tisztelői 2017. február 7-én, 14:30-kor vehetnek tőle végső búcsút a Farkasréti temetőben.

Dr. Szekeres Kálmánné Farkas Márta majd harminc éven keresztül, 1970-től 1996-ig irányította a Zenetörténeti Múzeumot, közben 1980 és 1995 között a Zenetudományi Intézet ügyvezető igazgatója is volt. Az Erdődy-Hatvany palota új kiállítóhelyiségeiben elsőként a Zenetörténeti Múzeum állandó tárlatát (1985), majd az időszaki kiállítások egész sorát rendezte. Kutatómunkája eredményeként A Múlt Magyar Tudósai sorozatban Bartalus István népzenekutatói munkásságát dolgozta fel, majd a Magyar Zeneszerzők sorozatban férjével, Szekeres Kálmánnal együtt Sugár Rezsőről, később  Lendvay Kamillóról készített kismonográfiát. Folyamatosan publikált a Magyar Zene, a Muzsika, a Zenetudományi Dolgozatok és a Studia Musicologca folyóiratokban.

Nagy igényességgel szerkesztette a Zenetudományi Intézet kiadványait,  a Studia Musicologicaidegen nyelvű köteteit(1980-tól 2006-ig), a Zenetudományi Dolgozatok és a Dohnányi évkönyvektöbb évfolyamát.

Mint minden magyar zenei intézményhez, a Zenetudományi Intézethez is ezer szál kötötte. Az 1970–80-as évek fordulóján Somfai Lászlóval együtt készítették el Bartók fennmaradt hangfelvételeinek összkiadását, és azután is rendszeres látogatója volt a Bartók Archívumnak. Kivételes események voltak, amikor zongorajátékával örvendeztette meg a ZTI vendégeit, így a 2006-os Bartók útja kiállítás megnyitóján, legutóbb pedig 2014-ben, Somfai László születésnapján.