"Vitéz Joannes Háry" avagy daljátékba sűrített magyarság

A Háry János népzenei és zenetörténeti forrásai Kodály Zoltán zeneszerzői műhelyében a Zenetörténeti Múzeum 9. termében

Kurátor: Pálóczy Krisztina, Szalay Olga

A kiállítás megtekinthető: 2013. október 15-től

Kodály Zoltán Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Burgváráig című daljátéka 1925-ban készült el Harsányi Zsolt és Paulini Béla szövegkönyvéből, amely Garay János Az obsitos c. elbeszélő költeménye nyomán született. Bemutatója 1926. október 16-án volt az Operaházban. A daljátékkal Kodály új műfajt teremtett, amelynek révén a magyar népdal először szólalt meg operaszínpadon.

A Háry Jánost Kodály az 1928-as bemutatóra átdolgozta és új számokkal bővítette.

„Csak én bírok mesémnek hőse lenni" - mondhatná a költő sorait önmagára alkalmazva Háry János, aki saját meséje hőseként szól, mozog, cselekszik a maga valóságból és képzeletből összeszőtt, csodálatos költői világában. Nagyotmondása, „mesetermő fantáziája" a küzdelmes mindennapokból egy olyan dimenzióba emeli át hallgatóságát a szórakoztatás igényével, ahol szabadon mutatkozik meg hősének (önmagának) igazi énje: a vesztes csatából is győztesen megtérő katonáé, akit a kedveséhez és a hazájához való hűség, az emberi méltóság tudata, önzetlen segítőkészség, nagyvonalúság, találékonyság és hősi virtus mellett ízes humor és álmodozásra való hajlam is jellemez. „Háry cselekedeteiben a magyar népjellem lényeges vonásait mutatja. Ezt a lehetőséghez képest ábrázolni volt célja a zenének" - vallja Kodály, aki szerint a daljátékbeli obsitos tükröt tart elénk. Erre utal Móricz Zsigmond is, amikor így ír: „Mi magyarok akkor szűnünk meg magyarnak lenni, ha már nem értjük meg többé Háry János üdvös hazugságait." A dalműben valójában nem a cselekményen van a hangsúly, hanem azon, ahogyan Háry, mint „a magyar" ember megtestesítője viszonyul az emberekhez és a helyzetekhez a maga erényeivel és hibáival, „elpusztíthatatlan örök magyar optimizmusával". Személye tehát tükör és példa: gyökereink és önazonosságunk jelképe. A kompozíció mint ilyen illeszkedik zenetörténetünkbe és Kodály zeneszerzői életművébe.

A darabot kettősségek szövik át. Maga a cselekmény Muszkaország és „Osztria" határvonalán, mondhatni Kelet és Nyugat határán kezdődik, mely szimbolikus jelentőségű is lehet a magyarság sorsa, történelme szempontjából. Ilyen kettősség a paraszti világ és az osztrák császári udvar éles különbsége, amelyhez a Kodály-műben felhasznált népzenei és zenetörténeti források is igazodnak, és ilyen a darab meséjének valóságos történeti eseményekből és képzeletből összeszőtt kettőssége is.

A Háry János húsz tételének zenei forrásait bemutató kiállításunkat is kettősség jellemzi: valóságból és költészetből szövődött. A Néprajzi Múzeum páratlan fotógyüjteményéből vett válogatással a daljáték hátterét, azt a korabeli valóságot kívánjuk bemutatni, amelyben a műben feldolgozott dalok éltek és hagyományozódtak. A költészetet pedig maguk a dalok jelentik, eredeti mivoltukban, ahogyan a gyűjtő és zeneszerző szeme elé kerültek, javarészt az MTA BTK Zenetudományi Intézet anyagából bemutatva.

Kodály művének zenei forrásait pontosan sosem fedte fel, néhány műzenei forrásra is csak utalt. 1982 és 1984 között öt népzenekutató munkatárs hozzálátott, hogy felkutassa Kodály népzenei fogantatású műveinek forrásait. E hallatlanul izgalmas és tanulságos munka során kerültek elő a Háry János népdalforrásai is, mely kiállításunk alapja (lásd a Kodály Zoltán népdalfeldolgozásainak dallamos szövegforrásai c. könyvet). A népzenei háttér feltárása nemcsak a dalok gazdag zenei rétegezettségét, lelőhelyeinek földrajzi sokféleségét mutatta meg. Fény vetült Kodály kompozíciós módszerének eddig rejtett „zenefilológiai" munkájára is, és eloszlatta azt a még szakmai körökben is elterjedt tévhitet, miszerint Kodály alkalmasint nemlétező népdalokat talált volna ki. Minden hang és szó mögött valóságos forrásokat találunk. A daljáték „nyersanyagául" szolgáló zenei források tehát Kodály zenei alkotómunkájának óriási népzenei ismeretanyagot és zenetörténeti műveltséget feltételező sajátosságára hívják fel a figyelmet, és így ösz-szegyűjtve a nyilvánosság számára most először válnak láthatóvá.

Szalay Olga

Képek a kiállításról:

Közreműködött: Bata Tímea, Sarnyai Krisztina, Tallér Gábor, Demeter Gitta, Wittmann Viktória, Vámos-Lovay Zsuzsanna; Krasznai Katalin

Grafikai terv: Kemény Márton János; Installáció: Gerő Péter

Kodály Zoltánné szíves engedélyével

Paulini Béla rajzaival

© MTA BTK Zenetudományi Intézet  © Néprajzi Múzeum © Kodály Zoltán Archívum

Internetes változat: László Gombos, Zenetörténeti Múzeum