2026

  • Új Kodály-kötet bemutatója a Magyar Tudományos Akadémián

    mta200 konyvbvemutato 1021 5 javitott large2026. október 21-én, szerdán 15 órakor mutatják be a Tallián Tibor és Pintér Csilla közreadásában megjelent Tudós, tanár, tanú. Kodály Zoltán hátrahagyott fogalmazványai, feljegyzései című kötetet a Magyar Tudományos Akadémia Nagytermében.

    Részletes program itt.

    Bővebben...

  • Tudományos Fórum – Hlavacsek Tihamér

    jan24

     

    Hlavacsek Tihamér: Goldmark Károly zongorazenéje

    ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. október 22. csütörtök, 10 óra

    1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

    Bővebben...

  • Kroó György-díjat kapott Dalos Anna

    dalos anna2026. október 10-én immár kilencedik alkalommal adták át a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság szakmai elismeréseit a Zenetudományi Intézet dísztermében. A Kroó György-díjat Dalos Anna zenetörténész, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet tudományos tanácsadója, a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum vezetője kapta, a Kroó György-plakettet Bukáné Kaskötő Marietta zenetörténész, a Miskolci Egyetem Zeneelméleti Intézetének igazgatója, főiskolai docense vehette át.

    Mindkét díjat zenei tárgyú kutatói, kritikusi, oktatói, illetve ismeretterjesztő tevékenység elismerésére alapította a Társaság 2018-ban. Az elismeréseket a Társaság elnöksége évente két kategóriában ítéli oda: a Kroó György-díj a 40. életévüket már betöltött személyeknek, a Kroó György-plakett a 40 év alattiaknak adományozható. 

    A díjátadóra a Kroó György (1926–1997) zenetudós születésének centenáriuma alkalmából tartott három napos konferencia tudományos ülésszakai után került sor. Az eseményt záró ünnepi hangversenyen – Kroó széles körű zenei érdeklődését felidézve – Ludwig van Beethoven, Johannes Brahms, Liszt Ferenc, Bartók Béla és ráadásként Kurtág György művei szólaltak meg Balog József zongoraművész előadásában. 

    Bővebben...

  • Tudományos Fórum – Ignácz Ádám

    jan24

     

    Ignácz Ádám: Populáris zenei cserekapcsolatok a Keleti Blokkban (1945–1990)

    ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. október 15. csütörtök, 10 óra

    1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

    Bővebben...

  • Interjú Dalos Annával az Innotékában

    2026. október 7-én az Innotéka közölt interjút Dalos Annával, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet tudományos tanácsadójával, a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum vezetőjével.

    A beszélgetést Ötvös Zoltán készítette.

      Dalos Anna felidézte zenetörténészi pályájának meghatározó állomásait, Kodály-kutatásait és az általa alapított archívum létrejöttét. Kutatásai új megvilágításba helyezték Kodály Zoltán zeneszerzői életművét, amelyet sokáig háttérbe szorított zenepedagógusi és népzenekutatói tevékenységének ismertsége.

      Az interjúban szó esik a 20. századi magyar zeneszerzés jelentőségéről, a kortárs zenéről és a mesterséges intelligencia lehetséges szerepéről is. 

      A teljes beszélgetés az Innotéka oldalán olvasható.

      Bővebben...

    1. KROÓ 100: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi Tanszéke és a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság tudományos konfereciája

      jan24

       –

      jan24

       

      KROÓ 100

      2026. október 8–9., csütörtök–péntek: Zeneakadémia, I. terem (1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 8.) 

      2026. október 10., szombat: Zenetudományi Intézet, Bartók terem (1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7.)

      kroo 100 plakat a3 qr

      2026. október 8. és 10. között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zenetudományi Tanszéke és a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság Kroó György születésének 100. évfordulója alkalmából konferenciát szervez.

       

      A konferenciát hangverseny zárja, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.

       

      Előadó: 

      Balog József – zongora

       

      Műsor:

      Ludwig van Beethoven: Hat bagatell, op.126.

      Johannes Brahms: Három intermezzo, op.117

      Liszt Ferenc: 104. Petrarca-szonett 

      Bartók Béla: Improvizációk magyar parasztdalokra, op.20.

       

      További információk a meghívóban és a plakáton.

      Bővebben...

    2. Cantus Planus: Gregorián konferencia Portugáliában

      A gregoriánkutatás legnagyobb múltú és volumenű nemzetközi munkacsoportja, a Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society) szervezetében működő Study Group Cantus Planus konferenciája 2026. szeptember 3–7. között zajlott a portugáliai Évorában, az egyetem Colégio do Espírito Santo kollégiumának falai között. Az ötnapos esemény közel 80 előadásnak, workshopoknak, poszterbemutatónak, valamint egy egésznapos kirándulásnak engedett teret. A hazai kutatást az ELTE HTK Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténeti Osztályának négy kutatója képviselte előadóként és szekcióvezetőként: Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella, Kőnig Julianna és Varga László Dávid.

      Bővebben...

    3. Ösvények a népzenéhez – Paksa Katalin válogatott tanulmánykötetének bemutatója

      2026. szeptember 17-én, csütörtök délután megtelt az ELTE HTK Zenetudományi Intézet Bartók terme kollégákkal, ismerősökkel, diákokkal és érdeklődőkkel Paksa Katalin posztumusz válogatott tanulmánykötetének bemutatója alkalmából. Az ünnepi eseményt jelenlétével megtisztelte Paksa Katalin lánya, Bálint Sándor vallási néprajzkutató unokája, Bálint Orsolya és az ő egyik leánygyermeke.

      Bővebben...

    4. Koszorúzás Bartók Béla halálának 81. évfordulóján

      Richter Pál, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet igazgatója, Kim Katalin, az intézet igazgatóhelyettese, valamint Pintér Csilla, a Bartók Archívum tudományos munkatársa koszorú elhelyezésével emlékeztek meg Bartók Béláról halálának 81. évfordulóján a zeneszerző sírjánál.

      koszoruzas 2026 szept 26 1 koszoruzas 2026 szept 26 2 koszoruzas 2026 szept 26 4

      Bővebben...

    5. Tudományos Fórum – Agócs Gergely

      jan24

       

      Agócs Gergely: A kipcsak türk népek körében végzett zenefolklorisztikai terepmunka legújabb eredményei

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. szeptember 24. csütörtök, 10 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

      video

      Bővebben...

    6. Zenetörténészek elismerése a Bolyai-napon

      A Magyar Tudományos Akadémia 2026. szeptember 16-án megrendezett Bolyai-napján Szabó Ferenc János, a Zenetudományi Intézet tudományos főmunkatársa, korábbi Bolyai-ösztöndíjas kiváló kutatási eredményével elnyerte a Bolyai-plakettet, továbbá előadást is tartott kutatási témájáról, a historikus hangfelvételek metaadatainak kezeléséről. Szabó Ferenc János 2026-tól 2029-ig további három évre elnyerte a támogatást.

      Biró Viola, a ZTI Bartók Archívum tudományos munkatársa pedig átvehette a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj elnyeréséről szóló oklevelet.

      bolyai 1 bolyai 2 bolyai 3

       

      Bővebben...

    7. Medieval Books in the Early Modern Period: Comparative Perspectives – Nemzetközi konferencia Kolozsváron

      Tanítványaival együtt nagyszerű konferenciát rendezett szeptember 8. és 11. között Kolozsváron Adrian Papahagi, a kolozsvári Babeș-Bolyai Egyetem professzora, irodalom- és könyvtörténész, az egyetem bölcsészkarán működő CODEX könyvtörténeti kutatóközpont vezetője. A Medieval Books in the Early Modern Period: Comparative Perspectives címet viselő esemény hangsúlyosan interdiszciplináris volt, egybegyűjtve a középkori kéziratossággal és korai nyomtatványokkal foglalkozó európai műhelyek képviselőit – paleográfusokat, kodikológusokat, irodalom-, liturgia- és zenetörténészeket – s azokat is, akik a középkor kéziratainak kora újkori továbbélését, a transzmisszió különböző megjelenésformáit, eszközeit, regionális változatait kutatják. Magyarországot Monok István (MTA Könyvtár és Információs Központ), Hende Fanni és Korondi Ágnes (OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport), Szovák Márton (OSZK Régi Nyomtatványok Tára), Földváry Miklós István és Kiss-Pető Apor (ELTE BTK Vallástudományi Tanszék, Lendület Liturgiatörténeti Kutatócsoport), valamint Czagány Zsuzsa (ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport) képviselte.

      Bővebben...

    8. Berlász Melinda kapta a Weiner Leó-emlékdíjat

      weiner dijatado foto posztos janosBerlász Melinda, Széchenyi-díjas zenetörténész, a Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa nyerte le idén a Zeneakadémia Weiner Leó-emlékdíját. A 2004-ben alapított emlékdíjjal korábban olyan előadóművészeket jutalmaztak, akik a hazai és nemzetközi hangversenyéletben végzett, évtizedeken átívelő munkájukkal szolgálták a kamarazenei kultúrát. 2026-ban pedig egy olyan zenetörténészt tüntettek ki, aki a 20. századi magyar zeneszerzés kutatójaként végez évtizedek óta kiemelkedő munkát, és aki Weiner mellett Lajtha László, Veress Sándor, Kodály Zoltán és Járdányi Pál életművével is foglalkozott. Kötetei közül kiemelendő a Weiner Leó és tanítványai című kiadvány, amelyben több mint 50 egykori tanítvány emlékezik meg az egyik legjelentősebb 20. századi magyar zeneszerzőről, a Zeneakadémián fél évszázadon át tanító Weiner Leóról (1885–1960), és amely idén jelent meg harmadik, bővített kiadásban.

      Fotó: Zeneakadémia / Posztós János

      Bővebben...

    9. A Zenei Könyvtárak Nemzetközi Szövetségének közgyűlése a ZTI-ben

      A Zenei Könyvtárak Nemzetközi Szövetsége Magyar Nemzeti Csoport 2026. szeptember 11-én az ELTE HTK Zenetudományi Intézet Zenetudományi Szakkönyvtárában tartotta rendkívüli közgyűlését. A közgyűlést követően Szabó Ferenc János, a Magyar Nemzeti Csoport elnöke, Gulyásné Somogyi Klára, az MKE Zenei Könyvtárosok Szervezetének elnöke, valamint Pluhár Emese, az ELTE HTK könyvtárvezetője felköszöntötte 80. születésnapja alkalmából Szepesi Zsuzsannát, a Zenetudományi Intézet és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont könyvtárának korábbi vezetőjét.

      Bővebben...

    10. Közlemény

      Bővebben...

    11. Paksa Katalin: Ösvények a népzenéhez. Válogatott tanulmányok – könyvbemutató

      jan24

       

      Paksa Katalin: Ösvények a népzenéhez. Válogatott tanulmányok – könyvbemutató

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. szeptember 17. csütörtök, 16 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

      osvenyek borito elejeTisztelettel hívunk mindenkit az MTA doktora, a Széchenyi-díjas Paksa Katalin (1944–2021) válogatott tanulmánykötetének bemutatójára a Zenetudományi Intézet Bartók termébe 2026. szeptember 17-én 16 órára.

       

      A vendégeket köszönti Richter Pál, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet igazgatója.

      Házigazda: Kővári Réka, az Intézet tudományos főmunkatársa, a kötet szerkesztője.

      A kötetet bemutatja: Domokos Mária, az Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa.

      Közreműködnek a LFZE Bartók Konzervatóriumának népzene szakos diákjai. Felkészítő tanárok: Tatainé Konkoly Csenge és Sturcz Noémi.

       

      Paksa Katalin: Ösvények a népzenéhez. Válogatott tanulmányok.

      Szerk. Kővári Réka, Erdélyi-Molnár Klára, a szerk. munkatársa Pásku Veronika, Riskó Kata.

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Budapest, 2026. 584 p.

      A kötet megjelenését a Magyar Tudományos Akadémia támogatta.

       

      A kötetről bővebben itt olvashatnak. 

      Az eseményre szeretettel várunk mindenkit!

      Bővebben...

    12. Konferencia a Horthy-korszak zeneéletéről

      jan24

       

      Zene és zeneélet a két világháború közötti Magyarországon – Konferencia a Horthy-korszak zeneéletéről

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. szeptember 10. csütörtök, 10 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

      horthy konferenciaZene és zeneélet a két világháború közötti Magyarországon címmel konferenciát rendez szeptember 10-én a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum. A konferencia az NKFIH 142.100-as számú pályázat záróeseménye, amelyen a projekt munkatársai nemcsak kutatásaikból nyújtanak ízelítőt, de bemutatják az NKFIH és az MMA támogatásával 2021 és 2026 között megjelent köteteiket is.

      A konferencia programja itt tekinthető meg.

      Bővebben...

    13. Megjelent a Zenetörténeti Múzeum Kurtág-kiállításának katalógusa

      dalosa kurtag100 katalogus borito tabla web2Megjelent a Jelek, játékok, üzenetek című kiállítás kétnyelvű katalógusa. A kötet a százéves Kurtág György előtt tiszteleg, és a kiállításon látható dokumentumokra támaszkodva mutatja be a komponista gazdag életművét. A kiadvány szerzője Dalos Anna, a kiállítás kurátora.

      Bővebben...

    14. Zenész szemmel a IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszusról

      Az önismeret forrásai ‒ a magyarságkép változásai címet viselő IX. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszuson, 2026. augusztus 24‒28. között a Zenetudományi Intézetet Kővári Réka képviselte. A Dráma- és színháztudományi szimpóziummunkájában vett részt előadással. A Régi Magyar Drámai Emlékek XVIII. század sorozat 6. Ferences iskoladrámákköteteit vette számba a magyarság, székelység szemszögéből, annak is írott nyomait kutatva, továbbá ízelítőt adott e hatalmas szöveganyag énekelhető részéből. Más szimpóziumokat hallgatva még a Magyarságkép, nemzeti identitás a 16‒18. századi lelkiség tükrében előadásaihoz tudott érdemben hozzászólni, mivel azok egy része szorosan kapcsolódott kutatási területéhez, a népénekekhez.

      Bővebben...

    15. Tápiószele nyerte idén a „Tiszta forrás település” címet

      tapioszele 05A „Tiszta forrás település” címet 2026-ban – Bartók Béla 1906. évi, Tápiószelén és a környező településeken végzett gyűjtőmunkája emlékére – Tápiószele város kapta meg. Augusztus 27-én délután a tápiószelei Simonffy Kálmán Művelődési Ház és Városi Könyvtár nagytermében került sor az ünnepélyes eseményre. Az emléktáblát ezen épület falán leplezte le Richter Pál, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet intézetigazgatója, Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója, illetve Árendás Péter, a Hagyományok Háza népzenei szakcsoportjának vezetője. A díjat átvette Dobos Imre György, Tápiószele város polgármestere, s az ünnepségen részt vettek a további érintett települések képviselői is.

      A „Tiszta forrás település” címet és a vele járó emléktáblát 2014 óta olyan magyarországi és határon túli települések kapják, ahol a magyar népzenekutatás úttörői – Bartók Béla, Kodály Zoltán, Vikár Béla és Lajtha László – számottevő gyűjtőmunkát végeztek, és ahol a helyi közösség ma is aktívan ápolja ezt az örökséget. Ezen aktív tevékenységről az ünneplők is meggyőződhettek. A műsorban énekelt Gál Károlyné Lesti Ilona, aki 1970-ben a Röpülj páva! vetélkedőn a döntőig vitte a Tápió mente népdalait, illetve a 2019 óta működő, három ifjú leány alkotta Tápió Énekegyüttes, akik Bartók Béla tápiószelei gyűjtéséből adtak ízelítőt. Az esemény házigazdája Dr. Terék József tárogatóművész, a Tápió mente népzenekutatója, Tápiószele város díszpolgára volt.

      Az elismerés és az emléktábla mellett az MTA–ELTE HTK Zenetudományi Intézet Népzenei és Néptánc Gyűjteménye és a Néprajzi Múzeum Tápiószele város közművelődési céljaira szabadon felhasználhatóvá tette és adathordozón másolatban átadta ezen gyűjteményeknek a településről származó minden archív anyagát: hangfelvételeket, kottás kéziratokat és egy régi nyomtatott katonai emléklapot is.

      tapioszele 01 tapioszele 02 tapioszele 03 tapioszele 04

       

      Bővebben...

    16. Ösvények a népzenéhez ‒ Megjelent Paksa Katalin válogatott tanulmánykötete

      osvenyek borito elejePaksa Katalin (1944‒2021) még életében dolgozott válogatott tanulmányait tartalmazó kötetén. Hosszas folyamat során maga válogatta ki az újraközlésre szánt tanulmányokat, alakította ki a kötet tematikus rendjét és adta a kötet címét is. A harminc rövidebb-hosszabb írást hét olyan témakörbe sorolta, amelyek mindvégig érdeklődése középpontjában álltak: Dallamtörténet; Különleges strófák; Népzenei előadásmód, díszítés; Énekes népszokások, egyházi népénekek; Néptánc és népzene; Nagy elődökről; Népzene – nemzeti kultúra. A szerkesztők a tanulmányokhoz összevont irodalomjegyzéket készítettek. A szerzői bibliográfia tájékoztatja az olvasót Paksa Katalin publikációi mellett hangzó és multimédiás kiadványairól, lektorálási tevékenységéről, a magyar népzenét népszerűsítő, tudományos igényű rádió-előadásairól és -sorozatairól. A kötetet a szerző a Széchenyi-díj átvétele után szülővárosában, Zalaegerszegen vele készült interjúval kívánta lezárni. A tanulmányok angol nyelvű összefoglalói is olvashatók a könyvben.

      E posztumusz könyv szerkesztői igyekeztek Paksa Katalin munkáját az ő elgondolása szerint végigvinni. Köszönet illeti a Magyar Tudományos Akadémiát a kötet megjelenésének támogatásáért, és valamennyi közreműködőt a kiadás létrejöttében nyújtott munkájáért. Paksa Katalin életművének rövidebb-hosszabb tanulmányait olvasva ‒ még azok számára is, akik nem ismerték őt ‒ egy olyan világ bontakozik ki, ami más dimenzióba vezet. Vagy másképp fogalmazva, ahogy ő maga végül címként választotta: ösvényeket nyitogat bárki számára magyar zenei anyanyelvünk minél mélyebb megértése felé.

      Kővári Réka

      Bővebben...

    17. MedRen 2026 Varsóban

      Idén július 6–10. között a Varsói Egyetem (Uniwersytet Warszawski) rendezte meg – együttműködve a Lengyel Tudományos Akadémia Művészeti Intézetével (Instytut Sztuki PAN) és a Chopin Intézettel (Narodowy Instytut Fryderyka Chopina) – a középkor és a reneszánsz zenéjével foglalkozó, nagymúltú konferenciát, a MedRen-t (teljes nevén: Medieval and Renaissance Music Conference). A régizene specialistáit felvonultató tudományos tanácskozás mindvégig hat párhuzamos ülésszakkal, mintegy 250 aktív résztvevővel zajlott. A Zenetudományi Intézetet négy kutató képviselte. Az előadásokat hangversenyek és könyvtári tárlatlátogatások színesítették Varsó különböző izgalmas helyszínein.

      Bővebben...

    18. Megjelent a Források a 19. század zenetörténetéhez sorozat első kötete

      liszt a muveszek helyzeterolA Források a 19. század zenetörténetéhez címmel induló sorozatunk a 19. század reprezentatív zenetörténeti forrásait közli annotált kritikai kiadásban. Első kötetünkben Eckhardt Mária, a neves Liszt-kutató közreadásában először jelenik meg magyarul teljes terjedelmében a 24 éves Liszt Ferenc mély emberséggel és bátorsággal megfogalmazott, máig aktuális cikksorozata a művészek társadalmi helyzetéről. A korabeli vitákat kiváltó, ám Liszt atyai jó barátja, Lamennais elismerését is elnyerő írások a Gazette musicale de Paris hasábjain jelentek meg 1835 májusa és novembere között. Liszt vehemens társadalomkritikája mögé támogatólag állt a folyóirat, amikor 1835. június 14-én egy egész lapszámot szentelve közölte Joseph d’Ortigue Liszt Ferencről szóló életrajzi tanulmányát. Az írás alaphangját a két fiatal zenész közös szellemi horizontja, többek között Lamennais és Berlioz iránti rajongása határozta meg. Liszt Ferenc e legkorábbi, magyar fordításban először megjelenő életrajzának közreadását Kaczmarczyk Adrienne, a HTK Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa, az Új Liszt Összkiadás főszerkesztője jegyzi. A forrásszövegeket Pethő-Vernet Csilla zenetörténész fordításában közöljük. A kötet és a sorozat szerkesztője Kim Katalin.

      Kim Katalin

      Bővebben...

    19. Töredékek, kódexek, digitális rekonstrukciók Műhelykonferencia Fribourgban

      A svájci Fribourgi Egyetem (Université de Fribourg / Universität Freiburg) Bölcsészettudományi Tanszékének Középkori Intézete két szempontból is előkelő helyet foglal el a medievisztikai s azon belül a középkori zenetörténeti kutatások digitális világában. 2005-ben a tanszék időközben visszavonult professzora Christoph Flüeler kezdeményezésére itt indult útjára az e-codices, a svájci gyűjtemények középkori kéziratainak, köztük liturgikus kottás kódexeinek online, szabadon hozzáférhető virtuális könyvtára, 2019-ben pedig, ugyancsak Flüelernek köszönhetően, a Fragmentarium digitális laboratóriuma, amely hasonló módon teszi elérhetővé a középkor kéziratainak töredékesen fennmaradt emlékeit. A mindkét platform által közvetített forrásanyag mára megkerülhetetlen a medievisztikában érdekelt tudományterületek kutatói számára. Az interaktivitás és interoperabilitás jegyében a Fragmentarium időről-időre kurzusokat, műhelykonferenciákat, valós és online tanácskozásokat szervez, hogy a kutatók-kutatócsoportok minél szélesebb körét megmozgatva gyűjtse össze és jelenítse meg internetes felületén a világ legkülönbözőbb pontjain felbukkanó fragmentumok digitális másolatait és meghatározott rendszerbe foglalt leírásait. Az oldalon így egyformán elérhetők a párizsi Bibliothèque Nationale de France gyűjteményi egységeinek kódextöredékei, vagy a trieri Stadtbibliothek nevezetes Bohn-kollekciójának darabjai, de az is megtalálja a számítását, aki éppenséggel ausztráliai vagy új-zélandi könyvtárak kéziratos töredékanyagában kíván tájékozódni. Sőt, a feldolgozott anyagok közt – Hende Fanni jóvoltából – megtaláljuk az MTA Könyvtár és Információs Központban őrzött 35 töredék deskripcióját, vagy a Román Akadémia kolozsvári könyvtára töredékeinek Adrian Papahagitól származó leírásait. A Fragmentariumon ma 25 ország 200 gyűjteményének 8000-nél is több töredéke tanulmányozható.

      Bővebben...

    20. Két új tanulmánykötet a Horthy-korszak zeneéletéről

      zene nemzet borito large musicandpolitics large

      Az NKFIH 142100-as Zene és zeneélet a Horthy-korszakban című pályázat keretében két új tanulmánykötetet jelent meg a 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum gondozásában. Mindkettő – az angol nyelvű Music & Politics in Hungary Between the Two World Wars című angol nyelvű kiadvány, amelynek szerzői Dalos Anna, Kaskötő Marietta, Kusz Veronika, Laskai Anna, Németh Zsombor, Riskó Kata, Szabó Ferenc János és Zipernovszky Kornél és Dalos Anna Zene, nemzet, politika című, négy terjedelmes tanulmányt tartalmazó kötete – a két világháború közötti időszak zeneéletét vizsgálja eddig feltáratlan források alapján a korszak meghatározó muzsikusainak, köztük Dohnányi Ernőnek, Farkas Ferencnek, Hubay Jenőnek és Sámy Zoltánnak az életpályáját, a népzenetudomány formálódását, a nemzetközi kapcsolatokat, a jazz recepcióját, az egyházzene alakulását, valamint a magánjellegű hangfelvételek történetét elemezve. E kiadványok első alkalommal összegezik az elmúlt években intenzívvé váló kutatások eredményeit.

      Bővebben...

    21. Individual Agency and Musical Networks in Nineteenth- and Twentieth-Century Music History and Music Historiography – Call for Papers

      Institute for Musicology of the Research Centre for the Humanities ELTE, Budapest and Study Group Music and Cultural Studies IMS announce the interdisciplinary conference Individual Agency and Musical Networks in Nineteenth- and Twentieth-Century Music History and Music Historiography

      Bővebben...

    22. Megjelent a Dohnányi Ernő válogatott levelei című forráskiadvány

      dohnanyi levelkotet cimlapMegjelent a Zenetudományi Intézet 20–21. Századi Magyar Archívumának Magyar zeneszerzők szóban és írásban. Dokumentumok a 20. századi magyar zene történetéhez című sorozatában a 3. kötet, amely Dohnányi Ernő leveleit tartalmazza Kusz Veronika és Laskai Anna közreadásában. A sorozat szerkesztője Dalos Anna.

      Dohnányi Ernő (1877–1960), a 20. századi magyar zenetörténet meghatározó alakja viszonylag kevés levelet hagyott hátra, különösen életének első feléből. A kötet mintegy 170 fennmaradt dokumentumot tesz közzé, amelyek jelentős része most jelenik meg először nyomtatásban. A levelek bepillantást engednek a sokoldalú muzsikus mindennapjaiba, művészi és intézményvezetői tevékenységébe, személyes dilemmáiba, valamint az emigráció éveinek tapasztalataiba.

      A különböző magyarországi és külföldi gyűjteményekből összeállított fontos alapműként szolgál a kutatók, valamint a 20. századi magyar zenetörténet iránt érdeklődő olvasók számára.

       

       

       

       

       

      dohnanyi erno

      Dohnányi Ernő 1957 körül (ZTI 20–21. Századi Magyar Archívum, Dohnányi-gyűjtemény)

      Bővebben...

    23. Nemzetközi zenetudományi konferencia a százéves Kurtág György tiszteletére

      2026. június 18. és 20. között a Zenetudományi Intézet 20–21. Századi Magyar Zenei Archívuma nemzetközi zenetudományi konferenciát rendezett a százéves Kurtág György tiszteletére. A háromnapos szimpózium lehetőséget teremtett arra, hogy a Kurtág-életmű kutatásának aktív szereplői eszmét cseréljenek, bemutassák egymásnak eredményeiket és új kutatási irányokat vessenek fel. A két vezérszónok Friedemann Sallis, a University of Calgary Professor Emeritusa és Grabócz Márta, az Université de Strasbourg Professor Emeritusa, az MTA külső tagja volt. Az ülésszakot – amelyen huszonhat előadás hangzott el – három hangverseny, workshop, kiállítás-tárlatvezetés kísérte. Az előadók Finnországból, Franciaországból, Olaszországból, Svájcból, Kanadából, az USÁ-ból, Görögországból, Litvániából, Romániából, Szerbiából, Japánból, Izraelből, Németországból és Magyarországról érkeztek. A konferenciát záró hangversenyt Kurtág György is megtisztelte jelenlétével.

      Bővebben...

    24. „Nem elrejtőzni a világ elől.” Interdiszciplináris konferencia a pálosokról Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen

      Czagány Zsuzsa és Gilányi Gabriella, a Régi Zenetörténeti Osztály kutatói meghívást kaptak arra az interdiszciplináris konferenciára, amelyet „Nem elrejtőzni a világ elől.” A pálos rend nyomában Északkelet-Magyarországon címmel rendezett meg a Tokaj-Hegyalja Egyetem Kulturális Örökség Tudományok Tanszéke és a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum 2026. június 3–5. között.

      Bővebben...

    25. A Zenetudományi Intézet munkatársai a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 57. vándorgyűlésén

      2026. június 25. és 27. között, Kecskeméten került sor a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 57. vándorgyűlésére, melyen Benyovszky Mária, a Zenetudományi Intézet Zenetudományi Szakkönyvtárának vezetője és Szabó Ferenc János, a 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum tudományos főmunkatársa is részt vett, Szabó Bálint, a HTK adatgazdásza pedig előadást tartott. A vándorgyűlés megnyitó ünnepségén Rajk Judit és Szabó Ferenc János Bartók Béla, Kodály Zoltán és Kurtág György műveiből adtak elő egy válogatást.

      Bővebben...

    26. Repríz 7. adás: Szoliva Gábriel és a BNS II felfedezése

      repriz logo transparent

      Sorozatunk hetedik adásának vendége Szoliva Gábriel ferences szerzetes, zenetörténész, a ZTI Régi Zenetörténeti Osztályán működő Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport tagja. A beszélgetés apropóját Gábriel legújabb publikációja adja: Breviarium notatum Strigoniense saeculi XIII, Pars sanctoralis (Musicalia Danubiana 27).

      Bővebben...

    27. Repríz 6. adás: Szepesi Zsuzsanna a ZTI Zenetudományi Szakkönyvtáráról

      repriz logo transparentA Zenetudományi Intézet könyvtára a modern szakirodalom és kottatár mellett különböző típusú hangfelvételekkel és értékes 18-20. századi kottás és szöveges kézirat-, ill. muzeális 17-19. századi kottás és szöveges nyomtatvány-gyűjteménnyel rendelkezik. Erről a számottevő gyűjteményről, a benne lévő hagyatékokról, azok osztályozásáról és kéziratkatalógusairól, ill. az 1961-ben alapított könyvtár történetéről hallhatjuk a Repríz 6. adásában Szepesi Zsuzsannát, a könyvtár nyugalmazott vezetőjét.

      Bővebben...

    28. Tudományos Fórum – Biró Viola – Büky Virág

      jan24

       

      Biró Viola – Büky Virág: Kutatóút San Antonióban

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. június 25. csütörtök, 10 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

      video

      Bővebben...

    29. Cantata profana: Bartók’s Sacred Bridge by László Vikárius – A Report on the Book Launch

      In December 2025, an English-language monograph on Béla Bartók’s Cantata profana for tenor, baritone, double chorus, and orchestra was published by the Oxford University Press, written by László Vikárius, head of the Bartók Archives at the Institute for Musicology of ELTE Research Centre for the Humanities. Following the open remarks by Pál Richter, director of the Institute for Musicology, Tibor Tallián, a full member of the Hungarian Academy of Sciences, presented the volume on 4 June 2026, in the Bartók Hall of the Institute for Musicology.

      Bővebben...

    30. Vikárius László: Cantata profana – Bartók’s Sacred Bridge – Beszámoló a könyvbemutatóról

      2025 decemberében jelent meg Vikárius Lászlónak, az ELTE HTK Zenetudományi Intézete Bartók Archívuma vezetőjének Bartók Béla Cantata profana vegyeskarra és zenekarra, tenor- és baritonszólóval című kompozíciójáról angol nyelven írt monográfiája az Oxford University Press kiadásában. Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója köszöntő szavai után a kötet bemutatóját Tallián Tibor, az MTA rendes tagja tartotta meg 2026. június 4-én a Zenetudományi Intézet Bartók Termében.

      Bővebben...

    31. Nemzetközi konferencia Johannes de Jenštejn prágai érsekről a római Nepomucenumban

      2026. május 28. és 30. között nagyszabású nemzetközi tudományos összejövetelnek adott otthont a római Nepomucenum, a csehországi kispapok Nepomuki Szent Jánosról elnevezett pápai kollégiuma, a Pontificio Collegio Nepomuceno. Az Archbishop Jan of Jenštejn: Politics, Liturgy, Devotion and Art around 1400 címmel meghirdetett konferencia  társszervezői a Cseh Tudományos Akadémia Történeti és Filozófiai Intézetei, a római Cseh Történeti Intézet (Istituto Storico Ceco di Roma), az ostravai egyetem (Ostravská Univerzita) és a Cseh Köztársaság Szentszéki Nagykövetsége voltak. A konferencia az 1379-től 1396-ig hivatalban lévő, sorrendben harmadik prágai érsek Johannes de Jenštejn (Jan z Jenštejna) személye, teológiai, filozófiai, irodalmi és zenei munkássága köré épült.

      Bővebben...

    32. International Musicological Conference on György Kurtág’s 100th Birthday

      jan24

       –

      jan24

       

      International Musicological Conference on György Kurtág’s 100th Birthday

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. június 18–20. csütörtök–szombat

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7.

      kurtag100konferencia

      2026. június 18. és 20. között a Zenetudományi Intézet 20–21. Századi Magyar Zenei Archívuma nemzetközi konferenciát rendez a 100 éves Kurtág György tiszteletére.

      További információk a meghívóban.

      Bővebben...

    33. Múzeumok Éjszakája a Zenetörténeti Múzeumban

      jan24

       

      Múzeumok Éjszakája a Zenetörténeti Múzeumban

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Zenetörténeti Múzeum, 2026. június 20. szombat, 18:00–24:00

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7.

       

      17:00 Kurtág 100. Hangverseny a százéves mester műveiből (Bartók terem). Km: Gyüdi Eszter – ének, Osztrosits Éva – hegedű, Tornyai Péter – brácsa, Zétényi Tamás – cselló. Műsorvezető Dalos Anna.
       - Program: Jelek, játékok, üzenetek szóló vonósokra; József Attila töredékek op.20; Jelek, játékok, üzenetek két vonóshangszerre; Eszká-emlékzaj; a  József Attila töredékek tervezett 21. tétele

      18:15 Zenetudományi kutatás a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt. Ignácz Ádám tárlatvezetése az 1. teremben

      19:00 Romantikus muzsika az Erdődy palotában (Bartók terem). Nagy Enikő – brácsa, Lugosi Anna – zongora. Műsorvezető Gombos László

       - Mihail Glinka: Brácsaszonáta, Szergej Rahmanyinov: Elégia op.3-1, Szerenád op.3-5, Madarász Iván: Lót imája, César Franck: A-dúr szonáta IV. tétel

      20:00 Jelek, játékok, üzenetek. Kiállítás a százéves Kurtág György tiszteletére. Dalos Anna kurátor tárlatvezetése a 2. teremben

      21:00 Nagy mesterek kamarazenéje (Bartók terem). Varga Gábor – klarinét, Fejérvári János – brácsa, Balogh Ádám – zongora. Műsorvezető Gombos László

       - Mozart: Kegelstatt (Tekejáték) trio K498, Max Bruch: 8 Stücke – részletek, közöttük az Éji zene, Schumann: Tündérmesék (Märchenerzählungen), trió klarinétra, brácsára és zongorára op.132.

      22:00 Fafúvós muzsika. A 4Winds együttes hangversenye magyar mesterek műveiből (Bartók terem). Barta Ágnes – fuvola, Andriska Szilvia – oboa, Turóczi-Koós Claudia – klarinét, Fehér-Ujfalusi Ivett – fagott. Műsorvezető Gombos László

       - Bach: Allemande a c-moll francia szvitből, Ott Rezső: Quartetto di Primavera, Tardos Béla: Quartettino fafúvókra, Balassa Sándor: Csepeli kvartett, Dudás Lajos: Momentaufnahme für Bläserquartett, Sárközy István: Zsoltár és Játék. A hangverseny támogatója a Nemzeti Kulturális Alap

       

      Az egész Budapestre érvényes karszalagok a helyszínen is válthatók (felnőtt: 3.000 ft, gyerek 18 éves korig: 1500 ft);
      aki csak hozzánk látogat, megteheti egész este az egységesen 1.000 forintos múzeumi jegyekkel.

      Bővebben...

    34. Tudományos Fórum – Thomas Hochradner

      jan24

       

      Thomas Hochradner: From Rural Life to Urban Entertainment

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. június 11. csütörtök, 10 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7.

      video

      Bővebben...

    35. Zeng a lélek. Válogatás Papp János gyűjtéséből – Új népzenei példatárral bővül a Zenetudományi Intézet honlapja

      papp janos javPapp János etnográfus az 1950-es évek közepétől két és fél évtizeden át gyűjtött népdalokat, Kodály személyes támogatásával, az MTA Népzenekutató Csoportjával mindvégig szoros együttműködésben. Gyűjőtevékenységének központja szülőfaluja, Nyírábrány volt, e kiindulópontból haladt tovább a szomszédos régiókra is.

      A Zeng a lélek online példatárat Tóth Lilla debreceni népdalénekes, zenetanár, néprajzkutató szerkeszti Papp Jánosnak az MTA népzenei gyűjteményében őrzött hagyatékából. A példatár három reprezentatív válogatást foglal magában. Elsőként a nyírségi, nyírábrányi gyűjtések anyaga vált elérhetővé. A továbbiakban – hamarosan – hajdúsági és bihari népdalválogatással bővül a felület.

      A Zeng a lélek példatár a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával, a köztestület Művészeti Ösztöndíjprogramjában jött létre. Elérhető a Zenetudományi Intézet honlapjáról (zti.hu/hu/nepzene/projektek) vagy közvetlenül a zengalelek.zti.hu oldalon.

      Bővebben...

    36. The 10th Symposium of the ICTMD Study Group on Music and Dance in the Turkic World

      A május 18. és 22. között Taskentben megrendezett tanácskozásról Sipos János, a Study Group korábbi társelnöke, a Zenetudományi Intézet nyugalmazott főmunkatársa készített beszámolót.

      Bővebben...

    37. Vikárius László: Cantata profana – Bartók’s Sacred Bridge – Könyvbemutató

      jan24

       

      Vikárius László: Cantata profana – Bartók’s Sacred Bridge – Könyvbemutató

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. június 4. csütörtök, 16 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

       

      meghivo

      Az ELTE HTK Zenetudományi Intézetének Bartók Archívuma tisztelettel meghívja Önt Vikárius László Cantata profana: Bartók’s Sacred Bridge c. könyvének bemutatójára.

       

      A bemutató időpontja: 2026. június 4. (csütörtök) 16.00

      Helyszíne: ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 7., I. emelet

       

      A vendégeket köszönti Richter Pál, a Zenetudományi Intézet igazgatója

      A könyvet bemutatja Tallián Tibor, az MTA rendes tagja

      Közreműködik Ránki Fülöp zongoraművész

       

      További információk a meghívóban.

      Bővebben...

    38. Kettős könyvbemutató

      jan24

       

      Táncház 50: Half a Century of the Hungarian Táncház Movement és Perspectives in Reconsidering Historical Sources of Ethnomusicology – Könyvbemutató

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. május 28. csütörtök, 15 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

       

      fugedi meghivo

      Az ELTE HTK Zenetudományi Intézetének Népzene- és Néptánckutató Osztálya és Archívuma tisztelettel meghívja Önt kettős könyvbemutatójára.

       

      Táncház 50: Half a Century of the Hungarian Táncház Movement

      A Lipták Dániel és Richter Pál gondozásában megjelent angol nyelvű tanulmánykötet az intézetünkben 2023. május 23–24-én, „Táncház 50: A magyarországi táncházmozgalom fél évszázada” címmel, a Szlovén Tudományos és Művészeti Akadémia Etnomuzikológiai Intézetével közösen rendezett nemzetközi konferencianelőadásai alapján készült írásokat tartalmazza.

      A kötetet bemutatja Pásku Veronika, a ZTI Népzene- és Néptánckutató Osztályának tudományos munkatársa.

       

      Perspectives in Reconsidering Historical Sources of Ethnomusicology

      A Richter Pál, Gerda Lechleitner és Lipták Dániel szerkesztette angol nyelvű kiadvány régi adósságként az intézetünkben 2018. április 12–16-án tartott nemzetközi konferencia eredményeit adja közre, amelyet annak idején a Hagyományos Zene Nemzetközi Tanácsa (International Council for Traditional Music) Történeti Források Kutatócsoportja (Study Group on Historical Sources of Traditional Music) 22. szimpóziumaként szerveztek.

      A kötetet bemutatja Biró Viola, a ZTI Bartók Archívumának tudományos munkatársa.

       

      Közreműködik Horváth-May Dániel (tánc), Mihó Attila (hegedű), Árendás Péter (kontra) és Tímár Márton (bőgő).

       

      További információk a meghívóban.

      Bővebben...

    39. Tudományos Fórum – Szabó Ferenc János

      jan24

       

      Szabó Ferenc János: Jemnitz Sándor, a zenei szakíró

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. május 21. csütörtök, 14 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

      video

       

      Figyelem! Az időpont módosult: 10 óra helyett 14 órakor kerül megrendezésre.

       

      Bővebben...

    40. Kutatóút San Antonióban

      2026. április 24. és május 4. között Biró Viola és Büky Virág, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet Bartók Archívumának tudományos munkatársai, kutatóúton vettek részt a Texas állambeli San Antonióban, melynek célja a közelmúltban idekerült Bartók-gyűjtemény anyagának áttekintése és egyes tematikus részeinek közelebbi vizsgálata volt. A gyűjtemény Bartók Béla kisebbik fia, Bartók Péter Floridában maradt hagyatékát foglalja magába, amelyet Carl Leafstedt amerikai zenetörténész megvásárolt, és a kutatók rendelkezésére bocsátott. A könyveket, kottákat, lemezeket, műzenei és népzenei kéziratokat, fotókat, leveleket és számtalan egyéb dokumentumot, valamint személyes tárgyakat is tartalmazó gyűjtemény jelentős részét a Bartók Péterre vonatkozó dokumentumok teszik ki, de a zeneszerző élete és munkássága szempontjából jelentős forrásokat is tartalmaz. A hagyaték az egykori New York-i Bartók Archívum dokumentumainak egy részét is magába foglalja, amely az intézmény tevékenységéről, valamint az Archívum és Bartók Péter viszonyáról is fontos adalékokkal szolgál. A kutatóút Carl Leafstedt meghívására, és a gyűjtemény feldolgozását anyagilag segítő San Antoniói magánalapítvány nagyvonalú támogatásával valósult meg. 

      Biró Violaés Büky Virág

      Bővebben...

    41. Research trip in San Antonio

      Between April 24 and May 4, 2026, Viola Biró and Virág Büky, research fellows of the Budapest Bartók Archives, ELTE RCH Institute for Musicology, realized a musicological research trip to San Antonio (Texas, US) with the aim of surveying a Bartók collection acquired recently, and conducting some closer examination of certain thematic units. The collection encompasses a remnant of the estate of Péter Bartók, Béla Bartók’s younger son, that remained in Florida until Péter’s death. It was purchased and made available for research by the American musicologist Carl Leafstedt, professor at Trinity University, San Antonio. The collection contains books, sheet music, discs, classical and folk music manuscripts, letters, photographs and countless other items including personal documents and memorabilia. While it largely consists of materials related to Péter Bartók, it also contains significant sources regarding Béla Bartók’s life and work. Documents from the former New York Bartók Archives also form part of the collection, providing valuable insights into the Archives’ activities and its relationship with Péter Bartók. The research trip was made possible thanks to an invitation from Carl Leafstedt and the generous financial support from a private foundation in San Antonio that was established to fund the processing of the collection.

       

      Viola Biróand Virág Büky

      Bővebben...

    42. Sipos János utazása a Kirgiz Köztársaságba és Kyrgyz Folksongs című könyvének orosz nyelvű kiadása

      kirgizSipos János, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa Kirgiz Köztársaság Nemzeti Tudományos Akadémiája meghívására április 20. és 25. között nemzetközi konferencián vett részt Biskekben, ahol a Kirgiz Nemzeti Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjának választották és megkapta a Biskeki Nemzetközi Eurázsiai Egyetem díszdoktora címet. A konferenciára időzítve orosz nyelven megjelentették a 2013-ban angolul publikált Kyrgyz Folksongs című kötetét is.

      Bővebben...

    43. Fügedi János munkásságához kapcsolódó négy kiadvány – Könyvbemutató

      jan24

       

      Fügedi János munkásságához kapcsolódó négy kiadvány – Könyvbemutató

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. május 14. csütörtök, 14 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7. 

       

      fugedi meghivoÖrömmel invitálunk minden kedves kollégát és érdeklődőt az ELTE HTK Zenetudományi Intézet és a Magyar Tánctudományi Társaság közös rendezvényére, amelyen négy olyan kiadványt mutatunk be, melyek mindegyike a tavaly elhunyt Fügedi János munkásságához kapcsolódik.

       

      A RENDEZVÉNY RÉSZLETES PROGRAMJA

       

      14:00

      Megnyitó – Richter Pál, az ELTE HTK Zenetudományi Intézet igazgatója

      Martin György: The Hungarian Circle Dance and Its European Relations

      A kötetet bemutatja Pál-Kovács Dóra

      Fügedi János: Signs of Dance

      A kötetet bemutatja Horváth-May Dániel

      Bemutatkozik a Fügedi-kör – Oláh Nóra

      Lányi 100: Tanulmányok a 100 éve született Lányi Ágoston emlékére

      A kötet bemutatják a szerkesztők és szerzők

       

      15:30

      SZÜNET

       

      15:45

      Tánctudományi Tanulmányok 2024–2025

      A kötet bemutatják a szerkesztők és a szerzők

       

      17.00

      Beszélgetés, koccintás

       

      További információk a meghívóban.

      Bővebben...

    44. Tudományos Fórum – Varga Sándor

      jan24

       

      Varga Sándor:  Mozdulatok vándorlása: esettanulmányok a Kárpátmedencéből

      ELTE HTK Zenetudományi Intézet, Bartók terem, 2026. május 7. csütörtök, 10 óra

      1014 Budapest, Táncsics Mihály utca 7.

      video

      Bővebben...

    45. Tánctudományért díjjal tüntették ki Varga Sándort

      Tánctudományért díjjal tüntették ki Varga Sándort2026. április 29-én, a tánc világnapján a Nemzeti Táncszínházban a Magyar Táncművészek Szövetsége Tánctudományért díjjal tüntette ki Varga Sándort, az ELTE HTK Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársát.

       

      A szakmai eseményen a hazai táncélet képviselői átfogó képet adtak az ágazat aktuális helyzetéről és a közeljövő meghatározó eseményeiről, valamint bejelentették az idei díjazottakat, akik az esti gálán vették át az elismeréseket.

       

      Varga Sándor a Szegedi Tudományegyetem Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a táncfolklorisztikai és táncantropológiai specializáció vezetője, valamint az ELTE HTK Zenetudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

      Az elismerés a tánctudomány területén végzett kiemelkedő kutatói és oktatói tevékenységét méltatja.

       

      Forrás: abtk.hu

      Bővebben...