|
Szerkesztők: Kerékfy Márton, Biró Viola Bevezetés: Lampert Vera Munkatársak: Nakahara Yusuke, Büky Virág Programozás: Zagyva Natália Kiadó: Bölcsészettudományi Kutatóközpont Zenetudományi Intézet
|
|
A Bartók Archívum új adatbázist tett közzé „Népzene Bartók műveiben” címmel, mely Bartók eredeti népi dallamokat felhasználó műveinek népzenei forrásait mutatja be. Tartalma Lampert Vera Népzene Bartók műveiben (Budapest: Helikon, 2005) című kötetében, valamint a Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása már megjelent köteteiben (München, Budapest: G. Henle Verlag, Editio Musica Budapest, 2016–) közölt adatokon alapul. Azonban – élve a digitális kiadás kínálta lehetőségekkel – ezeket az adatokat sokféle szempont szerint kereshető formában, magukat a népzenei forrásokat (hangfelvételeket és lejegyzéseket) pedig lehetőség szerint teljes körűen teszi közzé.
Népzene Bartók műveiben – új adatbázis a Zenetudományi Intézet honlapján
Bartók Béla műveinek körülbelül egyharmada népdalfeldolgozás, amelyekben a zeneszerző túlnyomórészt saját, mintegy tízezer dallamból álló, különböző nemzetiségektől származó népdalgyűjteményéből válogatott. A Bartók által feldolgozott népi dallamok forrásjegyzékének, az ún. Lampert-jegyzéknek köszönhetően azt is tudjuk, hogy pontosan melyek ezek a népdalok.[1] A Bartók Archívum új adatbázisa e népi dallamok – lehetőség szerint – teljes forrásanyagát teszi közzé, amelyben a – már korábban is elérhető – felbecsülhetetlen értékű fonográffelvételek mellett ezek írásban rögzített változatait is tanulmányozhatjuk. Miként jegyezte le Bartók a dallamot a gyűjtéskor? Milyen megjegyzéseket fűzött hozzá? Hogyan pontosította lejegyzését olykor több évtized elteltével, annak érdekében, hogy az állandó változásban lévő népdal egy adott előadásának „pillanatfelvételét” a lehető legprecízebben rögzítse? Az adatbázist annak társszerkesztője, Biró Viola, a BTK Zenetudományi Intézet tudományos munkatársa mutatja be.
Bartók népdalgyűjtésen, Zobordarázs (ma: Dražovce, Szlovákia), 1907. Forrás: Bartók Archívum, Budapest
A népdalfeldolgozás Bartók egész életművében jelen van. Első érettkori kompozíciójával, alkotói nagykorúságát nyíltan deklaráló op. 1-es Rapszódiájával egy időben írja első népdalfeldolgozását, a népdallal való találkozásának első zeneszerzői reflexióját, a Dósa Liditől 1904-ben gyűjtött „Piros alma” kezdetű dal feldolgozást (Székely népdal). Történelmi jelentőségű 1907-es székelyföldi gyűjtőútjának tapasztalatai döntően befolyásolták az ezt követő stílusfordulatát, markánsan egyéni, avantgárd zeneszerzői stílusának kialakulását. Erről népdalfeldolgozások egész sora – többek között pedagógiai célzattal írt, magyar illetve szlovák népdalokat feldolgozó sorozata, a Gyermekeknek, vagy a feltehetően az előbbi folytatásának szánt három román népzenei feldolgozás-sorozata, a Román népi táncok, a Román kolindadallamok és a Szonatina –, valamint a népzene jellemző vonásait magukba olvasztó eredeti kompozíciók tanúskodnak. De stílusának későbbi alakulását is követik a népdalfeldolgozások. Az 1918–20-as évek merészen modern kompozíciói, A csodálatos mandarin vagy az Etűdök közvetlen szomszédságában keletkezett népdalfeldolgozás-sorozata, az Improvizációk eléri „a végső határt egyszerű népdal és igen merész kíséret összekapcsolásában”.[2] Alkotói pályájának jelentős mérföldköve, az 1926-os év kompozícióit követően a többnyire megrendelésre vagy meghatározott előadók számára írt, ugyanakkor a korabeli irányzatokra – elsősorban Kodály műveire – reflektáló népzenefeldolgozásai – mint a két Hegedűrapszódia (1928–29), a Húsz magyar népdal énekhangra zongorakísérettel (1929) vagy a vegyeskari Magyar népdalok (1930) – klasszikussá érett stílusának remekművei. Legutolsó kompozíciói között is találunk népdalfeldolgozásokat.
Mint Bartók megállapította, „népi dallamokkal bánni tudni: egyike a legnehezebb feladatoknak […] van olyan nehéz, ha nem nehezebb, mint egy nagyszabású eredeti mű megírása”.[3] A népdalfeldolgozások írása kiváló iskola volt az ifjú zeneszerző számára. A városi kultúrában akkor még teljességgel ismeretlen népzene – amelyért a zeneszerzők maguk mentek olykor egészen távoli, vadregényes vidékekre gyűjteni – a legjobb kiindulópontot jelentette a pályakezdő Bartók és Kodály számára az „új magyar zene” megteremtéséhez, egy olyan korszerű, de sajátosan magyar zenei nyelv kialakításához, amely szakít a későromantika végletekig kiaknázott harmóniarendszerével, szertelen, túlérzelmes stílusával. A népdalok műzenei feldolgozása volt az első lépés ezen az úton. Ámde mint Bartók hangsúlyozza „nagyon fontos, hogy az a zenei köntös, amelybe a dallamot öltöztetjük, a dallam karakteréből, a dallamban nyíltan, vagy burkoltan mutatkozó zenei sajátságokból legyen levezethető, illetve, hogy a dallam és minden hozzáadás elválaszthatatlan egység benyomását keltse”.[4]
Bartók–Kodály: Magyar népdalok énekhangra, zongorakísérettel (Budapest: Rozsnyai, 1906)
A népdalfeldolgozások célja volt ugyanakkor megismertetni a szélesebb közönséggel az összegyűjtött páratlan népzenei dallamkincset. Bartók jellemzően olyan dallamokat választott ki feldolgozásra, amelyeket különösen értékesnek tartott, illetve ami őt zeneszerzői szempontból különösen érdekelte. Így például nem meglepő, hogy a feldolgozott dallamok között a magyar népzene általa rendkívül nagyra értékelt régi stílusú dallamai nagy arányban vannak képviselve.[5] A kiválasztott dallamot Bartók rendszerint a lehető legpontosabban, az eredeti paraszti előadáshoz híven ülteti át a műzenei környezetbe. Olykor mégis előfordul, hogy kompozíciós elképzelései érdekében módosít az eredeti népdalon: más szöveggel közli, vagy itt-ott alakít a dallamvonalon azért, hogy a feldolgozásnak jobban megfelelő szigorúbb szerkezetet hozzon létre, esetleg a dallam különböző strófáiból vagy egyazon dallam különböző variánsaiból alakítja ki a dallam „ideális” alakját – de módosításai ilyenkor is a népzene természetéhez tartozó variálódás, variánsképzés eszközeire emlékeztetnek.
Bartók fonográfról való lejegyzés közben, 1918 k. Forrás: Bartók Archívum, Budapest
A „Népzene Bartók műveiben” c. adatbázis a népdalfeldolgozások keletkezésének mélyrétegeibe nyújt betekintést. Feltárja azt a népzenei hátteret, amely Bartók alkotói fantáziáját megragadta. A népdalok fonográffelvételei és különböző lejegyzései meglehetősen közeli, árnyalt képet nyújtanak a művek forrásául szolgáló dallamokról. A népzenei források alapos tanulmányozásával és a kompozícióval való összehasonlításával a zeneszerző műhelyébe kaphatunk bepillantást: megfigyelhetjük, hogyan viszonyul Bartók a népi forrásdallamhoz, mikor ragaszkodik szigorúan a lejegyzés betűjéhez és mikor, miért kezeli szabadabban a dallamot – azaz, hogyan válik a népdalból kompozíció.
Az adatbázis a Bartók-művekben felhasznált népi dallamok – jelenlegi tudásunk szerint – legvalószínűbb forrásául szolgáló népdal minden számunkra elérhető írott és hangzó forrását közreadja, így olyan kéziratos források válnak szabadon hozzáférhetővé – lehetőleg jó minőségű színes hasonmásban –, amelyek eddig csupán a kutatók szűk köre számára voltak elérhetők.
Bartók „M.VI”-os népdalgyűjtő füzete (a legfelső sorban a Tizenöt magyar parasztdal 3. tételének forrásdallama). Forrás: BH: I/111, Vásárhelyi Gábor gyűjteménye
Különösen értékesek ebben a tekintetben a népdalgyűjtések elsődleges forrásai, a gyűjtéskor használt ún. gyűjtőfüzetek, amelyekbe Bartók a helyszínen lejegyezte a dallamokat, valamint a fonográfhengerre rögzített „historikus” hangfelvételek, az egyes népdalok gyűjtéskor megörökített „pillanatfelvételei”. A helyszíni, többnyire vázlatos lejegyzésekről – rendszerint a fonográffelvételek újrahallgatásával – tisztázatszerű lejegyzések készültek ún. támlapokra, amelyek a népdalok későbbi rendszerezésére, tanulmányozására szolgáltak. A különböző időszakokban készült eltérő részletességű lejegyzések a népzenei információk valóságos kincsestára a filológiai hajlamú érdeklődők számára. Olyan esetekben, ahol feltűnően sok forrás áll rendelkezésre, az általában arra utal, hogy a dallam tudományos szempontból is élénken foglalkoztatta Bartókot, ezeket olykor népzenéről szóló írásainak zenei példáiként is szerepeltette. Az adatbázisban előforduló forráscsoportokról és kiadványokról részletes jegyzék tájékoztat.
Támlap a Bartók-rendből, AI 524c (a Tizenöt magyar parasztdal/3 dallama első sorának forrása). Forrás: Bartók-rend
Az adatbázis tartalma a Bartók Béla zeneműveinek kritikai összkiadása (München, Budapest: G. Henle Verlag, Editio Musica Budapest, 2016–) közreadásával párhuzamosan kerül feltöltésre, azaz jelenleg azon feldolgozások adatai érhetők itt el, amelyek a Bartók-összkiadás keretében eddig megjelentek, és amelyek népdalfeldolgozást (is) tartalmaznak (9. kötet: Kórusművek; 37. kötet: Gyermekeknek; 38. kötet: Zongoraművek, 1914–1920). A honlapon a feldolgozást a Bartók-összkiadásbeli kottájának releváns részlete képviseli. Ezen kívül itt a kompozíciót etalonértékű mai előadásban valamint – amennyiben rendelkezésre áll – Bartók saját előadásában is meg lehet hallgatni.
Az adatbázis alapvetően Lampert Vera Népzene Bartók műveiben (Budapest: Helikon, 2005) c. kötetén alapul, de ennek bővebb, interaktív változata. A Lampert-jegyzékben regisztrált népzenei források körét az új kiadás néhány újabb forráscsoporttal bővíti. Újraközli viszont Lampert Vera a kötethez írt alapvető bevezető tanulmányát, a szükséges módosításokkal. Átveszi továbbá a feldolgozott népi dallamok lelőhelyét tartalmazó térképet, de a digitális kiadáshoz igazítva, interaktív formában. Nem jelent meg korábban, de szintén a kötet közreadójától származik az adatbázis „leganalitikusabb” részének ötlete, a feldolgozott dallamok kompozícióbeli alakjának és egy vagy több kiválasztott népzenei lejegyzésének összehasonlító kottája; ez esetben az eredeti koncepció az új források fényében újragondolva, a teljes anyag revideálásával kerül közreadásra.
A „Népzene Bartók műveiben” digitális kiadását Kerékfy Márton (BTK Zenetudományi Intézet), a Bartók-összkiadás szerkesztője kezdeményezte, az adatbázis felépítése is az ő elképzelését tükrözi. Ennek megvalósítása Zagyva Natália programozó, valamint a Bartók Archívum több munkatársa közös munkájának a gyümölcse.
Biró Viola
[1] Lampert Vera, Bartók népdalfeldolgozásainak forrásjegyzéke (Budapest: Zeneműkiadó, 1980); Uő, „Quellenkatalog der Volksliedbearbeitungen von Bartók”, in Documenta Bartókiana 6., szerk. Somfai László (Budapest: Akadémiai Kiadó, 1981), 15–149.; Uő, Népzene Bartók műveiben: A feldolgozott dallamok forrásjegyzéke, CD-mellékleten a népi dallamok fonográffelvételével (Budapest: Helikon, 2005); Uő, Folk Music in Bartók’s Compositions: A Source Catalog, CD-melléklettel (Budapest: Helikon, 2008).
[2] Bartók Béla, „Harvard-előadások”, in Bartók Béla írásai 1, szerk. Tallián Tibor (Budapest: Editio Musica, 1989.), 176.
[3] Bartók Béla, „A népi zene hatása a műzenére”, in Bartók Béla írásai 1, 145.
[4] uo., 142.
[5] Erről bővebben lásd: Lampert Vera, „Bartók’s Choice of Theme for Folksong Arrangement: Some Lessons of the Folk-Music Sources of Bartók’s Works”, Studia musicologica 24/3–4 (1982): 401–409.
